Radoslaw Sikorski szerint a lengyel közmédia korábbi működése, valamint a párt és az egyház kapcsolata is a putyinizmusra hasonlít.
Donald Tusk miniszterelnök orosz hekkerekre gyanakszik.
Lengyelországban már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének kockázata.
A lengyel belügyminiszter-helyettes szerint a belarusz titkosszolgálat támogatja a tömeges határsértést.
Erről Sikorski külügyminiszter beszélt, nem részletezve, hogy milyen szerepet játszanának ezek a csapatok.
Az ukrán kormány kereste meg ezzel Lengyelországot.
Donald Tusk szerint a kémcsoport tevékenysége Litvániára, Lettországra és Svédországra is kiterjedhet. Az elmúlt hetekben két másik embert is letartóztattak a lengyel fővárosban orosz összeesküvés gyanúja miatt.
A keresztes nyakláncok vagy tetoválások maradhatnak.
Eltávolították az eszközöket, így rendben lezajlott a kormányülés.
Már nem áll fenn az egyértelmű veszélye annak, hogy súlyosan sérüljön a jogállamiság.
A Fancy Bear támadásairól számolt be a német, a cseh és a lengyel kormány is. A Baltikumban pedig a GPS-jelek összezavarásáért teszik felelőssé Moszkvát.
A házban évekig vendégeskedett Adolf Hitler is.
Az elkövető egyelőre ismeretlen. A főrabbi szerint csoda, hogy komolyabb sérülések nélkül megúszták.
Tusk a titkosszolgálatokkal egyeztett az előző kormány üzleti köreinek elszámoltatásáról, a magyar szálat egyelőre nem vizsgálják.
A külföldön élő katonaköteles férfiak az ukrán külügy döntése nyomán nem kaphatnak új útlevelet. A konzuli irodákban tömegjelenetek vannak, a belpolitikában botrány, a politikai vezetés szerint az nem megy, hogy az egyik az életét adja a hazájáért a fronton, miközben a másik jól elvan idegenben.