A lengyel hadsereget is bevetik az állítólagos megtalált náci vonatnál, miközben amatőr kincsvadászok kezdtek el ásni a környéken, pedig lehet, hogy aláaknázták a páncélvonatot. Ami lehet, hogy nem is az aranyvonat. De akkor mi ez az óriási felfordulás Książ vára alatt?
Készen kell állni a menekültek befogadására – mondja Gadecki érsek. És nem csak a keresztény menekülteket kell befogadni.
Mindezt pár nappal a rendkívüli V4-csúcs előtt jelentették be.
Néhány izraeli látogató szerint a kihelyezett párakapuk olyanok, mintha a múzeum vezetői a gázkamrák áldozatain viccelődnének.
A georadar felvételein is látszik, hogy áll egy páncélvonat az alagútrendszerben. Értékes levéltári anyagok, értéktárgyak, de akár eltűnt műkincsek is lehetnek rajta.
Legalábbis a lengyel hatóságok most ezzel próbálják visszafogni az országba özönlő kincsvadászokat.
Németországba vitt volna szíreket egy román és egy szír férfi lengyel rendszámú autóval.
Az aranyvonat a Vörös hadsereg elől menekülve 1945-ben bement egy alagútba, de aztán sosem jött ki. Ha tényleg megvan a kincs, akkor a lengyel törvények szerint a kincsvadászoknak jár belőle 10 százalék.
Ez lesz az első bevándorlósztrájk az országban. A lengyeleknek abból van elegük, hogy a britek a vendégmunkásokat hibáztatják a gazdasági problémáikért.
Wandzia annyira másnapos volt, hogy állatmenhelyre vitték. Két napig feküdt öntudatlanul.
Mert a férfit bedrogozhatták.
127 ember került kórházba.