Tovább bonyolódhat az amúgy is átláthatatlanul zűrzavaros közel-keleti helyzet.
Minden feltűnés nélkül, a magángépén akarta kivinni azországból.
Legutóbb Jeruzsálemben nyitottak tűzet egy buszra merénylők.
Újabb területen lett nagyon feszült a helyzet a két nagyhatalom között.
A bombázásoktól Gázavárosban lakóépületek dőltek össze, egy terhes nő és a hároméves kislánya életét vesztette. Az izraeli hadsereg ezzel válaszolt a gázai területekről indított rakétatámadásokra.
Intifádahangulatról beszélnek a palesztinok.
A palesztinok kövekkel dobálták a katonákat, akik állítólag éles lőszerrel válaszoltak.
Az ötödik éve tartó háborúnak olyan következményei is vannak, melyekre nem is szoktunk gondolni.
Először szólalt meg az ügyben a brit miniszterelnök.
Igen, az történt, amit a címben állítunk.
A szíriai elnök csak akkor távozna a hatalomból, ha a szíriai nép ezt kívánná. De ez szerinte nem történ meg.
Egy páncélozott szállító harcjárművet semmisítettek meg.
John Kerry felhívta Szergej Lavrovot, hogy elmondja, Aszad támogatása nem annyira nagy ötlet.
Kifogása mindenkinek van, de Szaúd-Arábiának, Bahreinnek, Katarnak még csak az sincs - egyszerűen nem vesznek tudomást a menekültproblémáról. Az amerikaiak és az ausztrálok a gesztusokig már eljutottak, Kanada szerint viszont most nem olyan a helyzet, mint 1979-ben volt, amikor tízezrével fogadták be a vietnamiakat.