Az elítélt tüntetéseken vett rész, amiken az ellen tiltakoztak, ahogyan a kormány 2016 tavaszán egy halpusztulással járó vegyi balesetet kezelt.
A klímaváltozásról beszélt az Egyesült Államok elnöke.
Juhú!
Hétvégén 50 ezer ember tiltakozott a Hambach elpusztítása ellen, ahonnan rohamrendőrök viszik ki a fákat védő aktivistákat.
A szívószál, a műanyag pohár termékdíja is emelkedik majd.
A köztársasági elnök a parlamentben a kedvenc témájáról.
A külügyminiszter szerint komoly károkat okozna, ha csökkentenék a károsanyag-kibocsátást.
Nicolas Hulot azt mondta, az elmúlt egy év alatt nem sikerült megfelelő fejlődést elérnie a környezetvédelmi kérdésekben, és úgy érezte, egyedül maradt, nem tudta felsorakoztatni a kormányt az álláspontja mellett.
A Global Witness szerint nyilvánvaló a kapcsolat az erőszak és a fogyasztási termékek iránti kereslet növekedése között.
Minden szalmaszál jól jön az Audinak manapság, amelybe belekapaszkodhat, és megpróbálhatja kihúzni magát abból a PR-mocsárból, amibe dízelmotorjaival belekeveredett. Még az eldobott műanyag szalmaszál is.
Egyre kevésbé éri meg szénnel áramot termelni, így Németországban idén először már több áramot termeltek megújulókból, mint szénégetéssel.
Június végén 14 keskenyszájú orrszarvút kezdtek el áttelepíteni Nairobiból egy biztonságosnak vélt nemzeti parkba. A felük már elpusztult.
A tárcája azt javasolja, hogy adjanak ki több vadászati engedélyt szarvasra, bivalyra és hódra.
Az izzadó zsírszörnyben legyek tenyésznek, mégis annyira népszerű, hogy szeretnék megőrizni a jövő generációinak is.
Egy dolog biztos: a nap káros sugarai ellen védeni kell magunkat. De hogy mivel? A naptejek egy része felboríthatja hormonháztartásunkat, mások hatóanyaga napfény hatására káros összetevőkre bomolhat. De vannak megfelelő védelmet nyújtó, a környezetet se károsító termékek is.