Furcsa fotók keringenek közösségi médiában, amiken az egyik maláj medve igencsak karcsú hátsó lábakon állva látható.
A jegybankelnök márciusi parlamenti beszédében a tőkebeáramlás egyik tipikus csapdájaként emlegette az akkumulátorgyárakat. Júliusban azt írta: „Magyarország célja, hogy az új energiával működő járművek globális ellátási láncának élvonalába kerüljön”. Az MNB szerint nincs ellentmondás.
23 milliárd forintos beruházást jelentett be a Ningbo Zhenyu Technology, 2027-től precíziós szerkezeti alkatrészeket gyártanak majd.
Nehogy már szabadosságba csapjon át a legendás kínai szabadság.
A fideszes vezetésű önkormányzat megállapodást kötött az ipari parkot üzemeltető céggel, hogy nem köt bérleti szerződést akkumulátorcellák gyártásával foglalkozó vagy más, jelentős zavaró hatású tevékenységet végző vállalattal.
Az építkezés jövőre indul, a termelés a tervek szerint 2025 legvégén kezdődik el a Sunwoda gyárában.
Csin Kang több mint egy hónapja nem jelent meg a nyilvánosság előtt, majd pár napja bejelentették, hogy menesztették tisztségéből, helyére pedig elődjét nevezték ki.
Giorgia Meloni vezetésével Olaszország kilép Kína globális infrastrukturális programjából.
Fegyvert nem adnak, de drónokat és golyóálló mellényeket tízezresével.
Az Egy Övezet Egy Út fórumra megy majd Pekingbe.
Régi ismerős ül a helyére.
Vele tart egy kínai küldöttség is.
Röplabdázó diáklányok lehetnek az áldozatok.
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint Magyarország nem annyira kitett a polarizációnak, de ezen dolgozni kell.
Sokan az arcot eltakaró pofakinivel védik magukat a hőségtől.