Kihasználta az alkalmat, hogy méltassa a kínai elnök eredményeit.
A zérócovid utáni teljes visszapattanás egyelőre elmaradni látszik, aktívabb beavatkozás jöhet a kínai jegybanktól.
Ellensúlyozni akarják Kína befolyását.
A külügyminiszter szerint ha befejeződnek a beruházások, Magyarország a világ második legnagyobb akkumulátorgyártója lesz.
Az elmúlt évtizedekben megszületett a függetlenséget egyre erősebben óhajtó tajvani nemzet. Nemzetközi jogi szempontból Kína helyzete Tajvannal szemben nem hasonlítható az orosz–ukrán ellentéthez, de a kommunista hadsereg mégsem kockáztathatja meg az inváziót. A status quo egyelőre mindenkinek jó. Főleg a világgazdaságnak.
Innen figyelhetnék az Egyesült Államok hajóforgalmát és délkeleti katonai bázisait.
Kettőt közülük örökre.
Nagy Márton is ott volt, amikor a kormányfő a kínai Jin Liqunnal tárgyalt.
Elég nagy a világ ahhoz, hogy Kína és az USA is elférjen benne, jelentette ki Li Sang-fu tábornok első nagyobb nyilvános beszédében.
Kardcsörtető beszédet tartott Li Sang-fu, aki lényegében most mutatkozott be a világnak.
William Burns a Biden-kormányzat eddigi legmagasabb rangú tisztviselője, aki Kínába látogatott – írja a Financial Times névtelen amerikai kormánytisztviselőkre hivatkozva.
A norvégiai kínai nagykövetség szerint „a nemzetközi közösség számára világos, ki jelent valódi fenyegetést a regionális és globális békére”.
Közben a kínaiak nemet mondtak egy miniszteri egyeztetésre az Egyesült Államokkal.
2 millió euró bejegyezett tőkével megalapították a magyarországi leányvállalatát a hongkongi CHR Groupnak, ami akkumulátoripari gyártóberendezések készítésével foglalkozik, és partnere volt már a Samsung SDI-nak és a CATL-nek is.
Pontosabban tajkonautát.