A Magyar Nemzetnek adott interjújában Csi Ta-jü nemcsak az USA-t és az EU-t szidta, de azt is kifejtette, nem érti, „honnan jöttek az »ujgurok elnyomásáról« szóló állítások”.
Állandó űrállomás készül. Jövőre felküldenek három űrhajóst hat hónapra.
Szerinte ezzel nemcsak ahhoz járulhatnak hozzá, hogy a saját lakosságuk beoltását lehetővé tegyék, hanem ahhoz is, hogy nyíltan és átlátható módon beszéljenek az oltóanyaggyártásról.
Kínában már van ilyen törvény, amit alkalmaznak is az állam kritikusaival vagy bárkivel szemben, akivel a kormánynak valami baja van.
Az USA budapesti nagykövetsége szerint aggasztó a Fudan első európai campusa, mert Peking bizonyítottan kártékony befolyásszerzésre és a szellemi szabadság elfojtására használja a felsőoktatási intézményeit.
Orbán civilizációs árulást követ el: a Nyugat helyett Kínához húzó geopolitikai irányt jelölt ki a kizárólag Kína érdekét szolgáló Budapest–Belgrád vasútvonallal és a Budapestre tervezett Fudan Egyetemmel. Pedig ez nem a mi történetünk.
Így kommentálta Ausztrália és Kína feszült viszonyát Tajvan miatt.
Hiába könyörgött a közönségnek, hogy szavazzák ki.
Egy bizottsági ülésén meg kellett várni, amíg Tessely Zoltán leparkol. A szokatlan gesztus Szél Bernadett szerint a demokrácia megcsúfolása volt.
Washington szervezi, Hszi Csin-ping is részt vesz rajta. Joe Biden valószínűleg nagy amerikai kibocsátás-csökkentési terveket fog bejelenteni.
A szövetségi kormánynak nem tetszett, hogy Victoria állam csatlakozott az Egy övezet, egy út projekthez.
Orbán Viktor + Kínai Kommunista Párt = ♥️
A miniszter tárgyalni szeretne az ellenzéki városvezetőkkel.
Ott mondanák el a miniszternek, milyen gondok lehetnek ezzel.
A kínai elnök ugyan nem mondta ki az Egyesült Államok nevét, beszédében elég egyértelműen Washingtonnak üzent.