Az Egyesült Tóra párt egyik vezetője közölte, hogy „a Likud döntött úgy, hogy hadat üzen az ultraortodoxoknak”.
A stadiontól nem messze palesztinbarát tüntetést tartottak.
Erdoğan a Gázában és Libanonban történteket népirtásnak tartja.
A hatóságok szerint többen palesztin zászlókat tűztek ki, és egy villamost is felgyújtottak, miközben zsidókat gyalázó rigmusokat kiabáltak.
Az amszterdami pogrom után különösen komoly biztonsági intézkedések lesznek Párizsban.
Azt követően ismerte el az izraeli miniszterelnök a robbantásokat a vasárnapi kabinetülésen, hogy előtte többször is beszélt telefonon Donald Trumppal.
Egy tisztségviselő szerint Katar arra jutott, hogy a Hamász dohai politikai irodája „már nem szolgálja a célját”.
Pontos határidő azonban nincs.
Az izraeliekre vadászó arab csoportokról készült felvételek sokkolták Európát, és a vészkorszakra emlékeztettek sokakat. A zsidó szurkolók is rongáltak és zászlót égettek a meccs előtt. A rendőrség teljesítménye politikai viták tárgya lett.
A tüntetők közül többen Netanjahu lemondását követelték.
Tavaly márciusban is megszabadult volna az izraeli miniszterelnök Joáv Gallanttól, akkor azonban nem sikerült.
A libanoni vezetés szerint az akció sértette az ENSZ korábbi határozatát, amely véget vetett a Hezbollah és Izrael ellenségeskedésének.
A Hezbollah közleményében „Batrún térségében történt cionista agressziónak” nevezte a történteket, de nem erősítette meg, hogy a fegyveres mozgalom egyik tagját fogták-e el az izraeliek.
Korábban még óvatosabban fogalmazott.
Miután a Hezbollah új vezetője, Naim Kassem kijelentette, hogy folytatják Izrael elleni haditervüket, nem fognak „tűzszünetért kiáltani”.