Azerbajdzsánból érkezett bevándorlók voltak, köztük kiskorúak, a pénz motiválta őket.
A nő testvére szerint az állam nem nyújtott megfelelő segítséget és támogatást a túlélőknek.
A jelentések szerint az izraeli légierő támadásra készül, de az is kiderül belülök, hogy az USA hogyan kémkedik a szövetségese ellen.
Egy elutasított líbiai menedékkérő a gyanúsított, az Iszlám Állammal is kapcsolatban állt.
Izrael szerint a Hamász hatóságai által közzétett adatok túlzók.
Az izraeli hadsereg két másik drónt is elfogott.
Egy kiszivárogtatás miatt lett dühös a francia elnök, akinek szavai feldühítették Benjamin Netanjahut is.
A nyugat tűzszünetben reménykedett, pedig Jahja Szinvár meggyilkolása csak felerősítheti az ellenségeskedést a Közel-Keleten.
Jahja Szinvar az izraeliek első számú célpontja a Gázai övezetben.
Legalább tizenkilencen meghaltak.
Három és fél hónap után ülnek össze újra az uniós állam- és kormányfők. A politikusok a megváltozott nemzetközi politikai helyzet jelentette kihívások mellett migrációról és versenyképességről tárgyalnak Brüsszelben.
Nabatieh város polgármesterén kívül több önkormányzati dolgozó is meghalt.
Macron és Netanjahu az elmúlt napokban szópárbajt vív egymással.
Növelniük kell a humanitárius segélyekhez való hozzáférést a Gázai övezetben.
Dokkmunkás-szakszervezetek a populáris kultúrában. Népirtások osztályozása. Peti miniszter gyűjti a világ legsúlyosabb politikusbűnözőit. Degenerálódó diktátordinasztiák. Heltai Jenő Huszár Pufi esküvőjén.