A tó évtizedek óta látványosan pusztul, többek közt a gátépítés és a mezőgazdasági túltermelés miatt.
Az iráni ügyészség szerint nem az aktivista tevékenységük, hanem emberkereskedelem miatt.
Már az állam birtokában van az ehhez szükséges biometrikus adatok nagy része.
A két ország közti légi közlekedést már hétfőn felfüggesztették a zavargások miatt.
A lemondás hírére a hívei több kormányépületet is megostromoltak Bagdadban, és nemcsak a rendőrökkel, de az Irán által támogatott politikai csoportokkal is összecsaptak.
A drónokat Ukrajnában használnák az oroszok. Az üzlet befolyásolhatja az iráni atomalkuval kapcsolatos tárgyalásokat.
Friderikusz Sándor újra kitette a 2007-es interjút, amiben megkérdezte a világhírű írót arról, hogy azt hívják-e halált megvető bátorságnak, hogy már nem fél, amire a múlt héten megkéselt író azt mondta: „Hát nem tudom, lehet, hogy hülyeségnek hívják.”
Rengeteg gáz és olaj van Iránban, de a síita főpapok diktatúrájától a Nyugat nem vásárol belőle. A 2015-ös kiegyezést Trump felmondta, most az EU közvetítésével viszont újabb békülésre van esély. Egyelőre azonban Pakisztán van a legközelebb az iráni gázhoz.
Iránnak a kormány szerint semmi köze a támadáshoz.
Késsel támadtak pénteken az íróra egy fesztiválon.
A rezsim még nem szólalt meg a New York-i támadás után, de az általuk felügyelt lapokból sejteni lehet, mit gondolnak a történtekről.
A világhírű írót pénteken késelték meg egy New York-i rendezvényen.
A biztonsági emberek láthatóan nem akarták útjukat állni a demonstrálóknak.
Teherán pár napja még azt ígérte, hogy nem ad fegyvereket a háborús agresszornak.
Joe Biden elnök Jair Lapid izraeli miniszterelnökkel írta alá a Jeruzsálemi nyilatkozatot, amely megerősíti az USA elkötelezettségét amellett, hogy Izrael önmagában is képes legyen megvédeni önmagát.