Irán

Cinizmus biturbó: a háborús agresszor Moszkva „elítél minden olyan akciót, amely civilek halálához vezet”

Csaknem harmincezer ukrajnai civil áldozat és sebesült után így reagált a Kreml a közel-keleti helyzetre.

Haász János
külföld

Az IDF szerint a légibázisok csak kisebb károkat szenvedtek az iráni rakétatámadásban

Egy iskola épületét pedig két órával azután érte találat, hogy több száz gyerek elhagyta azt.

Fődi Kitti
külföld

Nemkívánatos személynek nyilvánította az izraeli külügyminiszter az ENSZ főtitkárát

„Bárki, aki nem tudja egyértelműen elítélni Irán Izrael elleni szörnyű támadását, nem érdemli meg, hogy Izrael földjére lépjen” – mondta Katz.

Jelinek Anna
külföld

Háború a világ legnagyobb nem állami hadserege ellen

A Hezbollah sokkal erősebb a Hamásznál, és ott van mögötte Irán, Izrael mégis úgy érzi, most legyőzheti legnagyobb ellenségét. A stratégia homályos, és a történelem nem mellettük szól - a kérdés, meg lehet-e úszni a még nagyobb háborút.

Kolozsi Ádám
külföld

A támadásról készült felvételeken látszik, mennyi rakétát lőtt ki Irán Izraelre

Több száz rakétával támadták többek között Tel-Avivot és Jeruzsálemet.

Benics Márk
külföld

Irán majdnem 200 rakétával támadta meg Izraelt, de a Vaskupola mindent hárított

Súlyos sérültek sem voltak, az egész támadás két óránál is rövidebb ideig tartott.

Szily László
külföld

Amerika úgy tudja, hogy Irán nemsokára rakétacsapást mér Izraelre

Ha megtörténik, az USA fel fog lépni Izrael védelmében.

Szily László
külföld

Egy republikánus vezető szerint Magyarország a Nyugat legelszántabb ellenfeleinek pályájára sodródott

Mitch McConnell élesen bírálta Orbán Viktort a kínai, az orosz és az iráni kapcsolataiért.

Fődi Kitti
POLITIKA

Iráni merényletkísérletről tájékoztatták Donald Trumpot

Irán célja az Egyesült Államok destabilizálása.

Botos Tamás
külföld

Visszafordíthatatlan következményei lennének az iráni elnök szerint egy kiterjedt közel-keleti háborúnak

Maszúd Peszeskján azt mondta, ők békében akarnak élni, Izrael akar háborút.

Benics Márk
külföld

Az Iráni Forradalmi Gárda betiltotta az összes elektronikus kommunikációs eszköz használatát a tagjainak

Minden telefont, minden csipogót és minden rádiót átvizsgálnának, mielőtt újra használni kezdik őket.

Kaufmann Balázs
külföld

Sújtólégrobbanásban legalább 51 bányász meghalt Iránban

Egy szénbánya két blokkjában robbant be a szivárgó metán.

Haász János
külföld

Irán, az okos lány: adott is rakétákat az oroszoknak, meg nem is

A hírek szerint ballisztikus rakétákat adtak el Oroszországnak, de az indításukhoz szükséges mobil indítóállásokat nem.

Haász János
külföld

Még órákkal azelőtt is kioszthatott csipogókat a Hezbollah, hogy azok felrobbantak

A libanoni terrorszervezet egyik tagja például egy nappal az összehangolt támadás előtt kaphatta meg a csipogóját, az még a dobozában robbanhatott fel.

Solti Hanna
háború

Európai Parlament: Ukrajnának képesnek kell lennie katonai célpontokat támadni Oroszországban

Az EP strasbourgi plenáris ülésén 425 szavazattal, 131 ellenében, 63 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalás szerint a jelenlegi korlátozások feloldása nélkül Ukrajna nem tudja teljesen gyakorolni az önvédelemhez való jogát, és így a lakossága és az infrastruktúrája továbbra is ki van téve a támadásoknak.

Herczeg Márk
háború