A legnagyobb mértékű kisajátítás jöhet, amit valaha a terrorizmusra hivatkozva meghúztak.
Hét hónapja állítólag már fellőttek egy majmot is, de az szinte biztos, hogy hazugság volt.
Széchenyi István unokája az ókori perzsa birodalom egykori fővárosában állított emléket a turizmusnak.
A Hezbollah újságja, az An-Nahar meg nem nevezett iráni külügyi forrásokra hivatkozva írja, hogy Aszad és családjának tagjai kedden este váratlanul Teheránba utaztak. A szír diktátor állítólag az amerikai csapásra adandó szír válaszról tárgyal - bár ha tényleg elhagyta Szíriát, akkor valószínűbb, hogy a csapások elől menekült Iránba.
Ma van Irán első, demokratikusan megválasztott kormányfője, Mohamed Moszadeg megpuccsolásának hatvanadik évfordulója. Évtizedek óta tudjuk, hogy a puccsot a CIA szervezte, de ezt hivatalosan eddig nem ismerték el. Most viszont lejárt az iratok titkossága, és ma nyilvánosságra hozták.
Haszán Ruhani iráni viszonylatban mérsékeltnek számít, tett már olyan nyilatkozatot, amit békülékenynek nevezhetnénk. Egészen konkrétan azt mondta, hogy bár Iránban és az Egyesült Államokban is vannak szélsőségesek, akik egymásnak ugrasztanák a két országot, a cél a békés egymás mellett élés.