Feltehetően bosszúból, amiért szimpatizáltak a muzulmán fejkendő kötelező viselete elleni tiltakozáshullámmal.
Dzsamsid Sharmadot egy monarchista csoport vezetésével vádolják, de a németek szerint esélye sem volt megvédeni magát a bíróságon.
Az iráni nukleáris létesítmények ellenőrzését végző NAÜ munkatársai 84 százalékos szintre dúsított uránt találtak Iránban.
Mohammad Mehdi Karami-t és Seyed Mohammad Hosseini-t január 7-én végezték ki, a hatóságok szerint egy novemberi tüntetésen megölték a félkatonai Baszidzs szervezet egyik tagját.
Jogilag nem lenne különösebb akadály.
Az orosz haditengerészet szakértőinek novemberi teheráni látogatása után hajókon és az állami légitársaság gépein csempészték Oroszországba a 18 drónt.
A HRANA hírügynökség szerint szeptember közepe óta mintegy 20 ezer embert vettek őrizetbe a kormányellenes tüntetésekkel összefüggésben.
Először csak szöveges üzenetben figyelmeztetnék a szabályszegő nőket, aztán pénzbírságot kapnának.
A filmrendező az iráni igazságügyi hatóságok és biztonsági erők „törvénytelen és embertelen” fellépése miatt kezdett éhségsztrájkba.
Shirin Ebadi azt mondja, az iráni felkelés visszafordíthatatlan forradalmat indított el.
A tavaly júliusban bebörtönzött filmrendező az iráni igazságügyi hatóságok és biztonsági erők „törvénytelen és embertelen” fellépésével indokolta, hogy éhségsztrájkba kezd, illetve hogy gyógyszereket sem fogad el.
A fejkendő nélkül, felszabadultan táncoló nő a tiltakozó mozgalom egyik szimbólumává vált.
A háromból kettőt sikerült elkapniuk.
A héten egy miniszter is nagyobb toleranciáról beszélt.
A nő csak 17 éves volt.