Irán

Lakott területen zuhant le egy F-5F Tiger Iránban, hárman meghaltak

A pilóták nem katapultáltak, próbálták elkerülni a lakóházakat.

Gazda Albert
külföld

Felháborodás és társadalmi vita robbant ki Iránban a „becsületgyilkosságokról”

Miután egy ahvázi férfi lefejezte a 17 éves feleségét, majd a lány fejével a kezében kisétált az utcára.

Herczeg Márk
vallás

Kémkedés vádjával nyolc év börtönre ítéltek Iránban egy francia turistát

Egy olyan új vádpont alapján kapott a vártnál is hosszabb büntetést, amiről nem is tájékoztatták.

Kiss Imola
külföld

36 óra munka, 8000 kilométer - eposzi útifilmet forgatott a Hír TV a vasember Szijjártó Péterrel

Megállás nélküli profizmus földön, vízen, levegőben, hajnaltól hajnalig.

Rényi Pál Dániel
Média

Több mint százezer adag vakcinát küld afgán menekülteknek a kormány

Az iráni kormány kapja majd a kínai vakcinákat, hogy adja be a menekülteknek.

Csurgó Dénes
járvány

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint Fordóban korszerű centrifugákkal dúsítanak uránt az irániak

Akár 20 százalékos tisztaságú is lehet. Pedig a 2005-ös atomalku értelmében Teherán egyáltalán nem dúsíthatna uránt Fordóban.

Herczeg Márk
energia

Tüntetések törtek ki Iszfahánban a vízhiány miatt

Az iráni karhatalom könnygázzal és gumibottal oszlatott.

Vég Márton
külföld

Jordánia női fociválogatottja azzal gyanúsítja az iráni női válogatott kapusát, hogy férfi

Az irániak visszautasítják a vádakat.

Sarkadi Zsolt
külföld

Vádat emeltek a két iránival szemben, akik még 2020 elején hangoskodtak és erőszakosan viselkedtek egy budapesti kórházban

Koronavírus-gyanú miatt nem engedték ki őket a kórházból, nekik ez nem tetszett.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Az iráni atomalkura irányuló erőfeszítések „kritikus fázisban” vannak az USA különmegbízottja szerint

Aggódnak, amiért Teherán késlelteti a tárgyalásokat, de „más eszközeik” is vannak arra, hogy megakadályozzák Iránt egy atomfegyver kifejlesztésében.

Mészáros Juli
külföld

Beszéde közben felpofozták egy iráni tartomány kormányzóját

Ezt a pofont mindenki láthatta jönni, csak az nem, aki kapta.

Csurgó Dénes
külföld

Macron el akarja érni, hogy az egész világon tiltsák be a halálbüntetést

Már csak Kínát, az Egyesült Államokat és Iránt kellene meggyőznie erről.

Urfi Péter
igazságszolgáltatás

A CIA zárt körben már beismerte, hogy az elmúlt években súlyos csapás érte ügynökhálózatát

A CIA külföldi állomásainak kiküldött táviratban konkrét számokat is megosztottak arról, hogy az elmúlt időszakban hány beszervezett ügynöküket végezték ki rivális titkosszolgálatok.

Király András
külföld

Már kilencen meghaltak Ománban és Iránban egy trópusi ciklon miatt

A Sahín ciklon hatalmas áradásokat okozott Maszkatban.

Mészáros Juli
külföld

Irán is bírálja az új tálib kormány összetételét

Az is jó fokmérője egy ország állapotának, ha Irán okkal és joggal bírálhatja.

Király András
külföld