Az izraeli miniszterelnököt a republikánusok hívták meg váratlanul, az elnök nem fogja fogadni.
Irán, Izrael, titkosszolgálatok, és egy ügyész rejtélyes halála néhány órával azelőtt, hogy a parlamentben elmagyarázhatta volna, miért nem tudni, ki robbantott fel 85 embert 1994-ben Buenos Airesben.
Az izraeli miniszterelnök meghívásáról nem egyeztettek Obamáékkal. A háttérben az iráni atomprogram kérdése lapulhat. Több más közt.
Jason Rezaiant fél éve vették őrizetbe.
Az erkölcsrendészet nem tűri a leggings viselését.
Szerinte képmutató dolog, hogy az amerikaiak a zsarnokság ellen harcoló Jézust ünneplik karácsonykor, miközben ők maguk is zsarnok módjára nyomják el a feketéket.
Ekkora hülyeség hallatán még Kocsis Máté is elégedetten csettinthet.
Iránban 1996 óta csalásért körözték a férfit, aki a hétfői túszdrámában két emberrel végzett.
A nemzetközi felháborodás jogos, de szokás szerint a legcinikusabb országok a leghangosabbak.
A síita állam így az amerikaiakkal közös hadműveletben vesz részt. Ilyesmire a forradalom óta nem volt példa. Igaz, az USA és Irán továbbra sem egyeztet katonai ügyekben.
Nem hajlandók csökkenteni olajtermelésüket, hogy nőjön az olajár, ami most hordonként több mint húsz dollárral olcsóbb annál, amivel Oroszország tervezett. Megtehetik, mert bár ezzel amerikai gazdasági érdekek is sérülnek, a politikai helyzet kedvező.