infláció

Gulyás Gergely „elvileg magyar” EP-képviselőkről beszél

A kormány és a jegybank közt kedélyes egyet nem értés van, az oroszpártiság vádja megalapozatlan, mondja a miniszter év végi interjújában.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Az élelmiszerek inflációjában benne vagyunk a top 10-ben

A foci-világbajnok Argentína meg néhány afrikai és ázsiai ország azért még ebben is megelőz minket.

Tóth-Szenesi Attila
gazdaság

Idén 44 százalékkal kerül többe a virsli, mint 2021-ben

Utoljára 2011-ben drágult ennyit a szilveszteri nemzeti eledel.

Kiss Imola
gazdaság

Rendelet fogja kötelezni a boltosokat, hogy feltankoljanak ársapkás termékekből

Tilos lesz a hiány.

Solti Hanna
étel

Beindult a karácsonyi kormányzati pénzszórás

A kormány már karácsony előtt 380 milliárd forint előre nem tervezett kiadásról döntött, és a két ünnep között még további pénzosztás jöhet.

Király András
POLITIKA

Az aszály, a válság és az infláció után még az ársapka is betehet a krumplinak

Az ársapka sem a termelőknek, sem a beszállítóknak, de valójában a fogyasztóknak sem éri meg. A meghosszabbított burgonya-árstopon keresztül megpróbáljuk szemléltetni, miért nem.

Solti Hanna
ÉLET

Több mint húsz százalékkal nőtt a bolti lopások száma a tavalyi évhez képest

Az elkövetők a legtöbb esetben elsősorban élelmiszert loptak.

Mészáros Juli
gazdaság

Az MNB szerint 29.7 százalékkal drágulhatnak az élelmiszerek jövőre

Összességben 15-19,5 százalék közötti inflációval számolnak. Ehhez szerintük a cégek profitnövekedése is hozzájárul.

Vég Márton
gazdaság

A profitéhes cégeket hibáztatja az MNB a magas inflációért

A jegybank nem tartja kizártnak, hogy 2023-ban 19,5 százalékos lesz az éves átlagos pénzromlás. Az év elején nagyon magas, de az év végére egy számjegyű lehet az adat.

Vég Márton
gazdaság

Varga Mihály: 15 százalékos inflációval számol a kormány 2023-ban

Még az idén bejelentenek a családtámogatásokkal kapcsolatos intézkedéseket.

Vég Márton
gazdaság

Leleplezte a jegybank elemzője, hogy az ársapkák végső soron emelték az árakat

Az MNB blogján megjelent cikk szerint az ársapkák nem csökkentették, hanem növelték az inflációt. A kereskedők brutálisan felemelték az ársapkáshoz hasonló termékek árát, és az üzemanyagért most jóval többet fizetünk, mint amennyit az olaj ára emelkedett.

Magyari Péter
gazdaság

2023: a minimálbér és a nyugdíj biztosan kevesebbet ér, az infláció viszont nem biztos, hogy csökkenni fog

Közgazdasági tapasztalatok szerint gyakorlatilag lehetetlen úgy leszorítani a pénzromlás ütemét, hogy az ne eredményezzen reálbér- és fogyasztáscsökkenést. A fogyasztás már csökken, az infláció viszont felfelé kúszik, és ott is marad sokáig.

Vég Márton
gazdaság

Európa-bajnok a magyarországi infláció

23,1 százalék.

Botos Tamás
gazdaság

Nagyon kevés nyugdíjas jár igazán jól a 15 százalékos nyugdíjemeléssel

Hiába jelentette be Orbán Viktor látványosan a 15 százalékos emelést, az Mfor számításai szerint a nyugdíjasok felénél ez kevesebb mint 21 ezer forint növekedést jelent havonta.

Csurgó Dénes
gazdaság

15 százalékos nyugdíjemelést jelentett be Orbán Viktor

Az élelmiszer-infláció 44 százalékos.

Szurovecz Illés
gazdaság