infláció

Októberben 15,1 százalékra csökkent az infláció Csehországban

A villanyáram ára októberben évi 38,2 százalékkal, havi összehasonlításban pedig 53,9 százalékkal csökkent Csehországban.

Mészáros Juli
gazdaság

Ez tényleg látszik még a Holdról is: 21,1 százalék az infláció

Az élelmiszerek ára kerek 40 százalékkal emelkedett. Gyakorlatilag bármire ársapkát húzhat a kormány, bár az eddigi intézkedések nem bizonyultak alkalmasnak.

Vég Márton
gazdaság

G7: Ötven százalék felett az élelmiszerek drágulása

A kenyérinfláció inkább 100 százalékos, de az átlagok alapján számolt éves infláció az élelmiszereket tekintve jelenleg 54,3 százalék.

Mészáros Juli
gazdaság

Az élelmiszer mellett már könyvből és illatszerből is kevesebb fogy

Ellenben virágzik a használtcikk-kereskedelem. Az infláció miatt elképesztő vagyonok maradnak a boltban.

Vég Márton
gazdaság

Nagy Márton: Nemsokára dönt a kormány az újabb élelmiszer-árstopokról

A miniszter azt mondta, a kormány nem folyik bele a bértárgyalásokba, most mindenkinek egyedi döntést kell ebben hoznia.

Herczeg Márk
gazdaság

Lassult a lakásárak emelkedése, de még így is sosem látott infláció van a lakáspiacon

Még durvábban nőttek az árak vidéken, Siófokon már annyiba kerül lakást venni, mint Budapesten.

Solti Hanna
ingatlan

Brutálisan emelkedhet jövőre a horgászengedélyek ára

A kötelező, mindenki által fizetendő alapdíjakat 75 százalékkal emeli meg a MOHOSZ.

Szily László
ÉLET

Hajszálon múlhat a demokraták többsége a szenátusban

Bár a nyáron az abortusz korlátozása után nagyon megerősödtek a demokraták, a magas infláció és Joe Biden népszerűtlensége elerodálta az előnyüket, így a választás előtt egy héttel hajszálnyival már a republikánusok állnak jobban, akik így a törvényhozás mindkét házában többségbe kerülhetnek.

Király András
külföld

Orbán: Ukrajna működésképtelen állam, ami már a háború előtt sem tudta működtetni a gazdaságát

A közös gázbeszerzésről azt mondta, „közös lónak túros a háta” és szerinte a közös gázbeszerzés mögött „rengeteg pénz mozog a háttérben, és mindig megjelennek a spekulánsok”.

Mészáros Juli
POLITIKA

Most éppen az olcsóbb gáztól reméli az MNB az infláció csillapodását

A jegybank szerint az októberi infláció még biztosan csúnya lesz, de az ország energiafogyasztása visszaesett, ami előbb-utóbb a pénzromlás ütemét is lassíthatja.

Vég Márton
gazdaság

Két hete 92 forint volt a tojás, egy hete 108

Az év elején csak 50.

Szurovecz Illés
gazdaság
Videó

Hiába drágulnak rekordsebességgel az élelmiszerek, a gazdáknak így is a túlélésért kell küzdeniük

A többletbevételek nem feltétlenül jutnak el a gazdákig.

Czinkóczi Sándor, Fődi Kitti
video

Parragh László sem elégedett a gazdaságpolitikával

Az iparkamara elnöke szerint el kellene dönteni, hogy növekedéspártiak vagy inflációellenesek akarnak lenni, mert a kettő együtt akkor sem megy, ha egyik sem jó választás.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Országos sztrájkok kezdődtek Franciaországban

Akadozhat a vasút és az oktatás, miután újabb szakszervezetek csatlakoztak kedden a hetek óta tiltakozó energiaipari munkásokhoz.

Horváth Bence
külföld

A német gazdasági miniszter szerint Putyin a gázszállítások korlátozásával gyengíteni akarja az európai közösségek összetartását

És ezáltal elpusztítaná az itteni demokráciát, mondta Robert Habeck.

Benics Márk
külföld