A miniszter azt mondta, valójában mindenkinek a bérét előbb rendezték, csak utána került sorra a kormányfő.
A Kormányinfón azt is bejelentették, hogy kezdeményezik Paks 1 üzemidejének meghosszabbítását.
Kétezer betöltetlen álláshely van a vasúttársaságnál.
A közszféra szakszervezetei szerint a több ágazatban beharangozott teljesítményarányos béremelést ígérő életpálya-rendszer megbukott.
Épphogy.
Egy dollár pedig már annyiba kerül, mint egy euró tegnap délben.
Ami sok, az sok.
„Amikor a konfliktusnak ilyen súlyos társadalmi következményei lehetnek egész Európára nézve, nincs más választásom, mint beavatkoznom a konfliktusba” – mondta a norvég munkaügyi miniszter, Marte Mjøs Persen.
Az utolsó utáni pillanatban módosították 100 milliárdos tételben a költségvetést, annyira, hogy szünetet kellett elrendelni az illetékes bizottság ülésén, hogy a képviselők átolvashassák, miről is szavaznak.
Ez az a szint, amikor a pár termékre kivetett árstopnak sem lehet már érdemi hatása.
Tragikus napja van a magyar fizetőeszköznek. Egyetlen nap alatt veszített az értékéből annyit, hogy minden fontos devizával szemben rekordmélységbe zuhant.
Az extraprofitadóról nem egyeztettek velük, az ársapkát nem csak nekik kéne nyögniük, mondta Heiszler Gabriella.
Az infláció egy-két csoport kivételével minden munkavállalót rosszul érint. Sokan azonban hiába szeretnének fizetésemelést, nem kapnak vagy nem kaphatnak.
Megelőzte a háborús infláció a háborút.
Motorberúgást, kurblitekerést, haderőfejlesztést hirdetett a miniszterelnök a rádióban. Sokszor elhangzott az új kulcsszó: háborús infláció.