Az év végére lelassul az infláció.
Aminek az ára amúgy egy év alatt 79,4 százalékkal nőtt.
Tudták, hogy tilos a hiány, mégis megszegték.
„BÉREMELÉS 2023-RA: 25% HELYETT EGY NAGY SEMMI, avagy fityiszt kapott a közszolgálat” – írja a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete.
De a gazdaságfejlesztési miniszter februárra már csökkenéssel számol.
Az idei első epizódban az infláció, a spórolás, a vásárlás és az evés témájáról beszélgettünk.
A beígért 700 milliárd forintos gazdaságélénkítő hitelprogram pedig tökéletesen szembemegy a jegybank törekvéseivel és az infláció letörése ellen dolgozik.
Az ársapka nem tehet semmiről.
Már a legegyszerűbb változatból is minimum 1000 forintba kerül egy dobozzal.
Többe kerül már egy kiló hagyma, mint egy egész csirke.
16,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.
A 15 százalékos inflációs cél és a közel 409 forintos euróárfolyam nem biztos, hogy egyszerre meg tud valósulni.
A jegybank szerint az embereknek annyira nem lesz pénzük vásárolni, hogy azt talán már a kereskedők is figyelembe fogják venni az árazásnál. Januárban még emelkedik az infláció, utána jöhet a fordulat.
Olyan drága lett a túró és a joghurt, hogy tavaly 20 százalékkal kevesebbet adtak el. A GVH vizsgálja az élelmiszer-kiskereskedelmi láncokat, de a boltosok szerint ők csak a feldolgozói árakat követték.
Sztrájktárgyalást kezdeményeztek és tiltakozó akcióra készülnek a 24.hu értesülései szerint.