Trösztellenes eljárás vizsgálja, miért nőtt kétszeresére a tojás ára az országban, ahol 2022 óta 130 millió madárral végzett a járvány.
A ragadós száj- és körömfájás miatt leálltak a vágóhidak. Ha járvány lesz belőle, az rendkívüli hatással lehet a sertéshús- és tejárakra.
A gazdasági csúcsminiszter a nyerészkedő multikat vádolja az élelmiszerárak elszállásával. Pedig abban vastagon benne van a kormány is.
Önkéntes árcsökkentést vár el a kormány, vagy jönnek az árstopok.
Bod Péter Ákos közgazdász szerint a jelen helyzetben számolni kell a védelmi célú kiadások emelésével, ezért kritikus, ha az osztogatás után a költségvetésben nincs elég tartalék. Az látszik, hogy a kormány minden áron meg akarja tartani a hatalmat.
Akik semmi mást nem csináltak, csak a törvény adta joguknál fogva emelték díjaikat.
Egy kis cigányozás, egy kis ukránbűnözőzés, a drogkereskedők meg akkorát kapnak, hogy leesik a fülük. Egy átlagos péntek reggel a miniszterelnökkel.
Most lesznek igazán boldogok a sajtfogyasztók – de ez nyilván vonatkozik bármely tejipari termék fogyasztóira.
Három hónappal azután, hogy Nagy Márton garantálta a 3% körüli inflációt, visszatértünk az EU inflációs rangsorának élére.
Az elemzők szerint 3,4 százaléknál kisebb lehet a gazdasági növekedés, az infláció pedig 3,2 százalék helyett inkább 5-össel fog kezdődni.
„Az inflációt, én azt gondolom, hogy letörtük” – szinte napra pontosan két hónapja mondta a mostani gazdasági csúcsminiszter.
De a januári adatokat később közlő Románia valószínűleg most még előzni fog.
„Kedvezőtlen és kellemetlen meglepetés, rendkívüli adat” – így reagáltak az elemzők a vártnál sokkal magasabb januári inflációra.
Legutóbb 2023 novemberében volt magasabb a fogyasztói árak emelkedésének üteme. Az üzemanyagok majdnem 12 százalékkal drágultak, a liszt ára majdnem másfélszeresére nőtt.
Könnyen lehet, hogy januárban tovább gyorsult az élelmiszerárak inflációja.