Beírják, hogy valaki megkapta a második oltást, pedig nem is.
És ez nem is számít különleges esetnek Uttar Pradeshben. A hinduk sok évszázad óta jól elvoltak a szent tehenekkel, aztán pár éve jött a populista hindu nacionalista párt, és mindent elrontott.
A fideszes propagandisták is fogyatékosok, őket viszont nem szereti az ellenzék miniszterelnök-jelöltje.
A Krím félszigettel kapcsolatban is megkerülte a hivatalos álláspontot.
A kormány nem adott magyarázatot arra, hogy miért gondolták meg magukat a decemberi álláspontjukhoz képest.
Kovid Kapoor és barátai két éve azon poénkodnak, hogy a férfit úgy hívják, mint a vírust, a Twitter mégis csak most kapta fel. Azt mondja, felkészült rá, hogy ez élete végéig elkíséri.
A 65 éves Brahmdeo Mandal azt állítja, hogy 11 alkalommal oltották be.
Egy részük már a reptérről lógott el, míg a többiek a kórházban csapták be az egészségügyi dolgozókat.
Érkezéskor tesztelték őket, egyből karanténba kerültek.
Egyik napról a másikra munkát kellett találnia. Nagyon rosszul választott.
Az ügy fő gyanúsítottja egy 19 éves nő.
Halálra taposták egymást az emberek.
A tragédia a Mata Vaishno Devi szentélyben történt.
Az indiai állam éppen 60 éve vált szabadult fel a portugál gyarmati sorból, és vannak, akik szerint nem vall jó ízlésre, hogy most egy portugál sztárt ünnepelnek.
Keményvonalas hindu szervezetek szerint téríteni próbálnak.