Autóba rejtett pokolgép robbant a konzulátusnál, legalább kilenc civil vesztette életét. Az áldozatok többsége gyerek. A három öngyilkos merénylő a konzulátust akarta megtámadni.
Idő után csillagászok segítségét kérték, akkor derült ki, hogy bolygókra gyanakodtak.
A rendőröknek sikerült elfogniuk az igazgatónőt. A mérgezett olaj állítólag férje fűszerüzletéből származott.
A korábban érkező monszun eddig több mint száz áldozatot követelt.
Kényszersterilizálás. A múlt totalitárius államainak rémálma, vagy ma is létező nőkön elkövetett erőszak? Sajnos az utóbbi. Indiában kormányzati programokkal előre tervezetten, tisztviselők nyomására, pénzért és nem ritkán horrorisztikus körülmények között végeznek sterilizáló műtéteket nők millióin.
Az erőszak az otthonokban sokszorosan inkább jelen van, és sokkal kevesebb nyilvánosságot kap, mint az idegenek által elkövetett bűnök, és nem elég, ha a nők tiltakoznak az erőszak ellen. A nők elleni erőszak nem feminista, hanem humanista ügy. A férfiaknak is ki kell állniuk a nők védelmében.
Az aljas kommunisták egy kormánypárti politikusokat szállító konvojra támadtak rá. Gandhi is kiborult miatta.
Pár hete több ezren tüntettek egy hasonló eset miatt.
Indiában ismét a rendőrség tétlensége miatt tüntettek a hétvégén.