Az egyik ellenzéki politikus ugyanis pár nappal korábban fotózkodott a madárral.
Rahul Gandhi egy 2019-ben tett megjegyzésében bűnözőnek nevezte a miniszterelnököt.
A hatóságok minden eszközt bevetnek egy pandzsábi helyi szeparatista vezető elfogására.
Több ezer gyerek van kórházban súlyos tünetekkel.
Egy brit-indiai tábornok az 1940-es évek végén írt üzenetei Nehrunak politikai botrányt okoznak Indiában 2023-ban.
Az orosz külügyminiszter szerint a Nyugat a szankciókkal zsarolja Oroszországot.
A PETA nyomására kiváltják a rítusok kedvéért fogságban tartott indiai elefántokat.
Az 1,4 milliárd lakosú ország 2023-ra olyan erős gazdaságilag és olyan fontos geopolitikailag, hogy akkor sem szól be nekik senki, ha a BBC-t vegzálják és felszámolják a sajtószabadságot. Kínával is hasonló volt a taktika, az ismert eredménnyel.
Házkutatás tartottak a BBC újdelhi és mumbai irodáiban.
Az orosz-ukrán háború erre is hatással lehet.
A tehenek megölelése érzelmi gazdagságot hoz és növeli egyéni és kollektív boldogságunkat.
Több mint 100 milliárd dollárt vesztettek értékükből India leggazdagabb emberének cégei azóta, hogy shortolni kezdték és csalással gyanúsították meg a birodalmat. Az Adani Csoport tűzoltással előremenekülne, miközben napokon át fulladt botrányba az indiai parlament ülése és a sztoriba már Boris Johnson öccse is belebukott.
Gautam Adani India leggazdagabb embere, a miniszterelnök szövetségese. Egy New York-i elemzőiroda múlt héten azzal vádolta meg, hogy hatalmas csalások révén nőtt ekkorára a birodalma. Azóta nincs megállás, menekülnek a befektetők.
A cserbenhagyásos gázoló kilométereken át tolta tovább autójával a nő holttestét. A gázolás miatt már tüntetések is zajlottak, és terjedni kezdett, hogy az autóban ülők egyikének politikai kapcsolatai is vannak.
2021-ben helyi rendőrök az utcán azt követelték S.Q. Masoodtól, hogy készíthessenek egy fényképet az arcáról, majd minden további magyarázat nélkül továbbálltak. Attól a naptól kezdve az indiai aktivista az arcfelismerő technológiák veszélyeire hívja fel a figyelmet hazájában.