Erről a falvakban működő kaszttanácsok döntenek, akik olykor nem egy, hanem két lányt is odaítélnek a kölcsön mértékétől függően.
Az indiai külügyminisztérium közölte, hogy a harci cselekmények haladéktalan leállítását sürgeti, és kész támogatást nyújtani a feszültség oldását szolgáló erőfeszítésekhez.
A nagymacska a hatóság szerint legalább kilenc ember halálát okozta.
Az egyedülálló nőknek ezentúl a terhesség 20. hete helyett a 24. hétig lesz joguk az abortuszhoz.
A Tajvan körüli konfliktus és a szigorú járványkorlátozások miatt menekülnek.
Egy 15 éves tinédzserbe a tetőn csapott bele a villám.
A brit város polgármestere szerint a közösségi médiában terjedő álhírek sokat tettek a feszültségek felkorbácsolásáért.
A két atomhatalom békésebb hangnemre vált, a nyugalom azonban távolinak tűnik a határvidéken.
Egy rezervátum közelében kapta be a gyerek fejét a tigris, az anya nem habozott, végül segélykiáltásaira odagyűltek a környékbeli parasztok.
A rendelkezésre álló információk alapján évente 18-20 ezer halálesetet okoz Indiában a veszettség a WHO közleménye szerint.
Legalább 16 ember megsérült.
Állítólag visszautasította az orvosi kezelést, és nem működött együtt a hatóságokkal.
Több mint 80 ezer tonna törmelék maradt hátra.
A ritka vírusfertőzést májusban mutatták ki. Leginkább az öt év alatti gyerekeket érinti, de nem életveszélyes.
Friderikusz Sándor újra kitette a 2007-es interjút, amiben megkérdezte a világhírű írót arról, hogy azt hívják-e halált megvető bátorságnak, hogy már nem fél, amire a múlt héten megkéselt író azt mondta: „Hát nem tudom, lehet, hogy hülyeségnek hívják.”