A törvények jelentős liberalizációt hoztak volna a mezőgazdaságban, a gazdák viszont megélhetésüket féltették a változásoktól.
Rövidzárlat okozhatott tüzet az intenzív osztályon.
A másodéves matematika szakos Arya Rajendran a járvány elleni közösségi védekezés megszervezése idején tört be a helyi politikába.
Ennek ellenére kizárták, hogy légszennyezés vagy szennyezett víz okozta a közel 500 ember rejtélyes rosszullétét.
Egy ember meg is halt, többen rohamot kaptak, volt, akinek a szája habzott. Az orvosok valamilyen mérgezésre gyanakodnak.
Indiában hetek óta folynak a tiltakozások az agrárpiac liberalizálása ellen.
Hidat építettek a hüllőknek, hogy biztonságosan kelhessenek át egy forgalmas út felett.
Az etióp Yalemzerf Yehualaw 1:04:46 idővel teljesítette a távot.
A keményvonalas hindu nacionalisták szerint az ilyesmi csak elfogadhatóbb színben tünteti fel a szerelemdzsihádnak nevezett gyakorlatot, amit szerintük a muszlim férfiak követnek.
A brutális rituálét egy Uttar Prades-i gyermektelen pár rendelte meg kb. 4000 forintnyi összegért.
Az elmúlt hónapok legvéresebb incidense volt a két ország között.
Korábban nem szólt bele a kormány, hogy mik jelenhetnek meg ezeken a csatornákon.
A fotó Goán készült, és egy helyi párt sokallt be attól, hogy szerintük náluk mindenki azt csinál, amit csak akar.
A tévétársaság szerint viszont politikai okok miatt tartóztatták le Anrab Goszvamit.
Ankhi Das hivatalosan azért távozott, hogy karrierjét a közszférában folytathassa.