India

A világ egyik legnagyobb kórházát nyitották meg Indiában

10 ezer ágy van benne.

Fődi Kitti
külföld

Legalább 83 embert öltek meg villámcsapások Indiában csütörtökön

A májustól júniusig tartó viharos időszak alatt több mint 2000 ember hal meg villámcsapások miatt.

Fődi Kitti
katasztrófa

Kína állítólag szabadon engedett tíz indiai hadifoglyot

Az indiai kormány nem erősítette meg a hírt, igaz, eddig azt se ismerték el, hogy fogságba estek katonáik a hétfői, vasrudakkal megvívott csatában.

Király András
külföld

Ez hiányzott még 2020-ból: kövekkel és vasrudakkal vívott csatát két atomhatalom

Kína és India hosszú évtizedek óta vitatkozik több hatásszakaszon, de 45 év után először követelt ez halálos áldozatokat. A szuperhatalonmmá erősödő Kína szép csendben területeket foglal: ebben a régióban lecsípett már Indiától 40-50 négyzetkilométert. India harcias nacionalista miniszterelnökét pedig még saját ellenzéke is nyomja.

Horváth Bence
külföld

Kasmíri falvakat vett tűz alá az indiai hadsereg, 4 pakisztáni civil meghalt

A pakisztáni katonaság válaszolt az akcióra.

Sarkadi Zsolt
külföld

Kína szerint ők egyetértenek az indiai kormánnyal a határviták békés rendezésében

Épp egy nappal az elmúlt évtizedek legvéresebb összecsapása után.

Sarkadi Zsolt
külföld

Legalább 20 indiai katona meghalt a kínaiakkal való kasmíri összetűzésben

Eredetileg csak három halottról szóltak hírek.

Herczeg Márk
háború

Három indiai katona meghalt a kínai katonákkal vívott konfliktusban

A vitatott hovatartozású Ladakh régióban régóta néz szembe egymással a két ország hadserege, de halálos áldozatokra évtizedek óta nem volt példa.

Horváth Bence
külföld

74 napig lakott egy focista egy indiai reptéren

A ghánai focista nem tudott időben hazajutni a lezárások miatt, pénze meg nem volt szállodára.

Fődi Kitti
külföld

Végleg rács mögé kerül egy három ember halálát okozó tigris Indiában

A Csavargónak elkeresztelt ötéves tigrist hiába próbálták visszaterelni a vadonba, újra és újra lakott területek közelében bukkant fel.

Király András
ÁLLAT

Indiában újranyitják az üzletközpontokat és az éttermeket

Különös gondolat ez tekintettel az indiai járványgörbére, ami jelenleg / így áll.

Király András
külföld

Továbbra is Latin-Amerika a vírus gócpontja, de Indiában is gyorsan terjed

Brazíliában van a negyedik legtöbb áldozat a világon, egy nap alatt ezren haltak meg.

Urfi Péter
külföld

Trump Oroszországot, Dél-Koreát, Ausztráliát és Indiát is meghívná a G7-csúcsra

Kínát nem.

Sarkadi Zsolt
külföld

Közel a hatmillióhoz a fertőzöttek száma

Többek között Brazíliában, Indiában és Afganisztánban is emelkedik az új koronavírusos esetek száma.

Horváth Bence
Egészségügy

Koronavírus tesztmintákat raboltak makákók Delhiben

Szervezetten rontottak a gyanútlanul közlekedő laborasszisztensre.

Botos Tamás
külföld