Kerala sikerére felkapta a fejét a világ, pedig a módszerük nem is tűnik bonyolultnak: szigorú ellenőrzés, jól finanszírozott egészségügy, erős önkormányzatok és sok segítség a rászorulóknak.
A tinédzser az egyik vevőjétől kaphatta el a vírust.
A lezárások nyomán munkások tízezrei indultak haza gyalog, humanitárius katasztrófa fenyeget a világ egyik legnépesebb országában.
Megérkezett a Korona névgeneráció.
A járvány miatt rendkívül szigorú korlátozásokat vezettek be a világ egyik legnépesebb országában. Rengetegen maradtak munka és élelem nélkül, hatalmas kihívás elé állítva az államot.
A hét legjobb fotóin csupa olyasmit látunk, ami pár hete még elképzelhetetlen volt, de ma már mindennapos.
Vannak, akiknek több száz vagy akár ezer kilométert kell megtenniük.
Egy fertőzött férfi részt vett egy olyan fesztiválon, amit naponta 10 ezer ember látogat.
"A társadalom ellensége vagyok" - szerepel több táblán is, amiket az emberek maguk elé tartanak a rendőrség Twitter-oldalán megosztott képeken.
Helyi idő szerint éjféltől 21 napig senki nem hagyhatja el az otthonát a világ egyik legnépesebb országában.
Irakban is megjelent a vírus, ami már Indiában is terjed. Kínában pedig két nap után újra emelkedett az új fertőzöttek száma.
Indiában hónapok óta egyre feszültebb a helyzet az állam teljes leuralására törekvő hinduk és a muszlim kisebbség közt. Most a fővárosban szabadult el a pokol.
Nem miatta, hanem az indiai muszlimokat sújtó új állampolgársági törvény ellen tiltakoztak.
Madhya Pradesh állam kormánya fenyegette kirúgással az egészségügyi dolgozókat, ha nem beszélnek rá évente legalább egy férfit a vazektómiára.
A bírálók szerint azért, hogy egy több mint 2000 fős nyomornegyedet eltakarjanak Gudzsarát államban, ahol Narendra Modi elnök korábban 12 évig főminiszter volt.