Bár továbbra sem túl valószínű, hogy új, a dollárral versenyképes valutát tudna létrehozni a BRICS-csoport.
Indiai tisztségviselők megvesztegetésével és amerikai befektetők megkárosításával vádolják.
Közelít a tél, egyre rosszabb a helyzet.
„Az újságíró felhívott, és megkérdezte, hogy ez (Shah) volt-e az a személy. Megerősítettem, hogy ez volt az a személy” - mondta Kanada külügyminisztere egy parlamenti testület előtt.
Rengeteg vonat- és repülőjáratot töröltek, Odishában és Nyugat-Bengálban a part menti régiókban bezárták az iskolákat.
Keddtől csütörtökig úgynevezett diplomáciai nagyüzem lesz Oroszországban.
400 milliárd dollár értékű konszernt csinált a családi alapítású cégből.
A kormány szerint ha kriminalizálnák a házasságon belüli nemi erőszakot, az komoly zavarokat idézne elő a házasság intézményében.
Az áldozatok egy rituálé közben fulladtak az áradás miatt megáradt folyókba és patakokba.
India eközben Oroszország egyik legnagyobb fegyverimportőre is.
A volt elnök szerint a dollár ostrom alatt áll.
Közben Szergej Lavrov a III. világháborúval riogat.
Ez az első alkalom, hogy indiai miniszterelnök Ukrajnában jár.
A lengyelek beszállnak az indiai hadsereg modernizálásába.
A robbanás miatt emberi maradványok szóródtak szét.