Az egy hónapos állat nyávogása lett gyanús a vámosoknak.
Hét órán keresztül kóborolt ijedten az utcákon egy leopárd, több embert megsebesített.
A biztonsági főnök szerint a majmok már attól elszaladnak, ha az őrök meglóbálják előttük a csúzlijukat.
Ez az a páratlan család, amelynek különböző tagjai évtizedeken át vezették Indiát.
Kanakadurga volt az első nő, aki beléphetett egy, a menstruáló korú nők elől korábban elzárt hindu templomba. Hazatérte után anyósa úgy összeverte, hogy kórházba került.
Indiai tudósok tiltakoztak is a héten, miután a tudományos kongresszuson több áltudományos nacionalista hülyeség is elhangozhatott a színpadon.
A törvényjavaslat azokat a hindu, szikh, dzsainista, párszi, buddhista és keresztény hívőket célozza, akik Afganisztánból, Pakisztánból és Bangladesből 2015 előtt érkeztek Indiába. Akkor is, ha nincsenek meg a dokumentumaik.
Az indiai legfelsőbb bíróság ítélete alapján a nőknek joguk volt ehhez, de akkora tiltakozások robbantak ki az államban, hogy másnapra leállt a kormányzat.
Alkotmánysértőnek találta a legfelsőbb bíróság, hogy vallási okok miatt nők nem léphetnek be a Szabarimala templomba, de ezt a hinduk nem fogadták el.
De eltakarja, így a technológia nem tud annyira hatékony lenni, mint lehetne. Ez pedig elriaszthatja a befektetőket, így viszont nem tud csökkenni a légszennyezés.
Majd gyorsan kórházba vitte.
Szakszerűen visszacsomagolta a dobozokat a használt evőeszközökkel együtt.
A rhesusmajmok szabadon garázdálkodnak az újdelhi hivatalokban, iratokat lopkodnak, még a mobiltelefont is kikapják a hivatalnokok kezéből.
Az esküvő helyszínén ideiglenes határátkelőhelyet létesítenek a külföldi vendégeknek. Miért is ne?
A 28 éves nő korábban kétszer is próbált panaszt tenni, de a rendőrök elhajtották. A testének a 60 százaléka megégett, válságos állapotban szállították kórházba.