Az indiai legfelsőbb bíróság ítélete alapján a nőknek joguk volt ehhez, de akkora tiltakozások robbantak ki az államban, hogy másnapra leállt a kormányzat.
Alkotmánysértőnek találta a legfelsőbb bíróság, hogy vallási okok miatt nők nem léphetnek be a Szabarimala templomba, de ezt a hinduk nem fogadták el.
De eltakarja, így a technológia nem tud annyira hatékony lenni, mint lehetne. Ez pedig elriaszthatja a befektetőket, így viszont nem tud csökkenni a légszennyezés.
Majd gyorsan kórházba vitte.
Szakszerűen visszacsomagolta a dobozokat a használt evőeszközökkel együtt.
A rhesusmajmok szabadon garázdálkodnak az újdelhi hivatalokban, iratokat lopkodnak, még a mobiltelefont is kikapják a hivatalnokok kezéből.
Az esküvő helyszínén ideiglenes határátkelőhelyet létesítenek a külföldi vendégeknek. Miért is ne?
A 28 éves nő korábban kétszer is próbált panaszt tenni, de a rendőrök elhajtották. A testének a 60 százaléka megégett, válságos állapotban szállították kórházba.
Csak ehhez tanulmányozniuk kell az elszigetelt szentinelézek szokásait, akik még mindig a sír körül ólálkodnak.
John Allen Chau Jézus igéjét akarta hirdetni az Indiához tartozó tiltott szigeten, amelynek lakói halálra nyilazták.
Egy utas az egészet felvette.
A nap lovagja.
Iskola helyett.
Legközelebb majd jobban végiggondolja, hogy jó ötlet-e megközelíteni az Északi-Szentinel-szigetet és a világ legelszigeteltebb törzsét.
A vidéki Indiában bevett szokás a menstruáló lányok elkülönítése.