A Csandraján-2 szeptemberben landolhat majd a Hold déli sarkán.
A magasabban fekvő területekre menekülnek az emberek az áradások elől, melyek India északi részén, Nepálban és Bangladesben pusztítanak. Képek.
Egy nyolcmilliós nagyváros már vezetékes víz nélkül maradt, 21 másik is a kiszáradás szélére került. A problémát Meera Subramanian szerint kis léptékben és helyben lehet csak kezelni.
Rendkívüli időjárási jelenségekkel jelentkezik a Végső Pusztulás Híradó.
Túl sok elefántot gázolnak vonatok, ezért most hangszórókkal tartanák őket távol.
400 tehénközpont kialakítása merült fel.
A felvételt az egyik áldozat kameráján találták, elemzése segíthet megfejteni, hogy mi történhetett velük.
A helyi sajtó szerint a sofőr elaludhatott a volán mögött.
A tervek szerint India 2020-ban 7 napra állítaná Föld körüli pályára Gaganyaan űrhajót, 3 emberrel a fedélzetén.
De a jelenleg használt, hasonló algoritmusokról kutatók azt mondták, nem biztos, hogy megfelelően működnek.
A hatóságok nem zárták ki a szándékosságot.
Két hete szárazak a vezetékek a térségben.
India előbb leelőzi, majd elhúz mellette. 2050-re 9,7 milliárdan élünk majd a Földön egy ENSZ-jelentés szerint.
"Ha sikerül kiszabadulnom, csoda lesz. Ha nem sikerül, tragédia" - mondta a mutatvány előtt.
A 40 éves indiai „mágus” teljesen leláncolva, üvegkabinba zárva merült el a vízben. „Ha sikerül kiszabadulnom, csoda lesz. Ha nem sikerül, tragédia” – mondta.