India

Az egyik indiai miniszter szerint a nemi erőszak elkövetőit addig kellene kínozni, amíg nem könyörögnek az életükért

Uma Bharti azt szeretné, ha ezt az áldozatok egy üvegfalon keresztül nézhetnék.

Czinkóczi Sándor
külföld

Itt egy jó könyv a szegénységről, a globális kapitalizmusról és Indiáról

Ahol egy ország aggódik két zebracsíkosra festett ló jólétéért, miközben körülöttük patkány rágta gyerekek ezrei fulladnak bele a nyomorba.

erdelyip

Letűnt földdarabot fedeztek fel az Indiai-óceán mélyén

Madagaszkár és India között járt a felszínen 2-3 milliárd évvel ezelőtt, neve: Mauritia.

Rényi Pál Dániel
földrajz

Lehet, hogy terrorcselekmény volt a novemberi indiai vonatkatasztrófa

151 halott volt, eredetilag sínhibára gyanakodtak, de van, aki most a pakisztáni titkosszolgálatra.

Bede Márton
külföld

Tovább megy az atomfegyverrel riogatás Pakisztán és India között

Tavaly szeptember óta folyamatosan romlik a két ország amúgy is pocsék viszonya.

Horváth Bence
külföld

200 kislány megerőszakolását vallotta be egy férfi Indiában

A 38 éves szabó azt vallotta, hogy azzal csábított elhagyatott helyekre iskolából hazafelé tartó 7 és 11 év közötti lányokat, hogy ruhákat akar nekik ajándékozni.

Herczeg Márk
bűnügy

Zajlik tovább a nukleráis fegyverkezési verseny Pakisztán és India között

Most épp Pakisztán először tesztelt sikeresen tengeralattjáróról indítható cirkálórakétát.

Horváth Bence
külföld

Egy indiai miniszter szerint azért molesztálták a nőket szilveszterkor, mert úgy öltözködtek, mint a nyugatiak

A rendőrségnek kellett rendet tennie az újévi buli alatt Bengaluruban.

Czinkóczi Sándor
külföld

A trükkös indiaiak kézzel próbálták elkapni a hálóba akadt leopárdot

A kézműves módszer a várható eredményt hozta. A leopárd már jó ideje terrorizálja a települést és vagy 20 embert sebesített meg eddig.

Szily László
ÁLLAT

Annyi pénzt gyűjtöttek az indiai bankok, hogy 2017-ben sokkal olcsóbban fognak tudni hitelezni

Narendra Modi miniszterelnök újévi beszédében azt mondta, szeretné, ha több hitel jutna a szegényeknek.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Majdnem összeütközött két repülő Indiában

Az egyik leszállni, a másik felszállni készült.

Kulcsár Rebeka
külföld

Indiában pénz helyett ujjlenyomattal is lehet fizetni

Egyre digitalizálódik India, miközben csak az emberek ötödének van okostelefonja.

Herczeg Márk
külföld

India felépít egy értelmetlenül gigantikus szobrot a tengeren. Akkora lesz, mint a Szabadság-szobor kétszer

Nem mindenki boldog a kormányfő grandiózus tervétől. 160 milliárd forintba kerül a világ legmagasabb szobra.

Haszán Zoltán
külföld

Mostantól nem dobhatják ki az emberi ürüléket India felett a repülők

Elég volt a szardobálásból, haló!

Tbg
közlekedés

Delhiben kabalaállatnak beöltözött emberek fognak sípolni, ha valaki az utcán kakál

A miniszterelnök ugyanis megesküdött, hogy felszámolja ezt az ősi szokást, amibe évente majdnem kétszázezer ember hal bele.

Szily László
külföld