Palesztina a bíróság tagja lesz, ezért a szervezet vizsgálhat izraeli háborús bűnöket is. Izrael szeretné elérni, hogy a bíróság többé ne kapja meg a működéséhez elegendő pénzt.
Az Unicef megkért néhány gyereket, hogy rajzolják le Gáza jövőjét. Legalább annyi a mosolygós napocska, mint a bombák és az utcán fekvő hullák.
Kairóban találkoztak nyugati és arab vezetők. Katar egymilliárdot, Németország és Anglia százmilliót ad a terület újjáépítésére.
A jelentés lesújtó képet mutat, pedig még a legutóbbi, héthetes válság előtti állapotokról szól.
Légifelvételen a pusztítás képei a területen, amit talán a legtöbb bombatámadás ért.
Egy újságíró fogadta el az ice bucket kihívást, csak a víz túl értékes most ott. Romokat viszont talált bőven.
Kórház mellől rakétázó Hamas, lakóházat bombázó izraeli hadsereg.
Az izraeli légierő pedig Gázát bombázta.
Kedd óta folynak ismét komoly harcok a Gázai övezetben. Izrael légicsapásokkal támad, a Hamasz rakéták lő.
11-et a gázai rendőrségen, hetet pedig egy mecsetben lőttek agyon.
A palesztin elnöknek is jóvá kellett volna hagynia mindezt, de őt nem ismeri el a szervezet.
Szerdán huszonkét palesztin halt meg izraeli légitámadásban, csütörtökön egy izraeli sérült meg súlyosan egy palesztin rakétától.
Az Amnesty International és a Human Rights Watch közösen tiltakoznak a kitiltásuk ellen.