De játszani még nem játszottak a PSG első bajnoki meccsén.
A náci jelképek mellé felfirkálták a „kollaboráns”, „náci” és „népirtás” feliratokat is.
A 60 éves atya hónapok óta szállást adott a gyilkosának, egy ruandai bevándorlónak, aki igazságügyi megfigyelés alatt áll a nantes-i katedrális egy évvel ezelőtti felgyújtásának gyanúja miatt.
Állítólag hónapok óta ismerte az áldozatát.
Ez az első alkalom, hogy egy állami hatóság is megerősítette a bizonyítékokat.
200 ezren vonultak utcára, mert bizonyos szolgáltatásokat csak oltással vagy negatív teszttel lehet igénybe venni.
A francia adatvédelmi hatóság 400 ezer euróra bírságolta a vállalatot.
A vb-ezüstérmes és többszörös angol bajnok francia a fiatal hátvédeket edzi majd.
A delta variáns gyors terjedése miatt néhány helyen a gyülekezést és az esti szórakozást is korlátozzák.
A francia elnök azt kérte az izraeli miniszterelnöktől, hogy "rendesen vizsgálják ki", lehallgathatták-e a telefonját az izraeli kémprogrammal.
Az európai uniós ügyekért felelős francia államtitkár szerint semmit sem szabad feladni a közös európai értékekből.
A megfigyelési botrány magyar szálával kapcsolatban egyelőre nem érkezett érdemi reakció a kormányzat részéről.
Mindenki másnak 24 óránál nem régebbi negatív tesztet kell felmutatnia.
A monopóliumellenes hatóság szerint a techcég nem közölte megfelelő módon, hogy hogyan is használnák fel a másoktól származó híreket.
A delta variáns terjedése miatt fel kell pörgetni az oltási kampányt.