„Az akadémia 4700 tagja miért nem választhatja meg a képviselőit, ahogy az Oscar vagy a BAFTA esetében történik?” – kérdezik. Az akadémia a Nemzeti Filmközpont közvetítését kérte a válság megoldására.
A védője a bipoláris zavarra hivatkozva kérte a bíróságtól a férfi előzetes kényszer-gyógykezelésének az elrendelését, de a bíróság ezt egyelőre nem rendelheti el.
Vasárnap késő este érkeznek meg Budapestre, a Szent László Kórházban fogják elkülöníteni őket.
A 180 utas között egy embernél jelentkeztek a tünetek, de negatív lett a mintája.
Az európai repülőgyártó egy sor országban fizetett ki kenőpénzt megbízásokért cserébe.
Európában ez most sikerült először.
Az elemzők nem számítottak erre.
Mint a drónok, csak okosabbak.
Vízágyú és könnygáz is előkerült. A tűzoltók a veszélyességi pótlékuk emeléséért mentek az utcára.
Szombaton újra összecsaptak Párizsban a rendőrök és a sárgamellényesek. Az egyik videón a rendőr háromszor nagy erővel az arcába csap a földön fekvő tüntetőnek.
Bernard Preynat két évtizeden keresztül gyerekek tucatjait zaklatta.
Adele Haenel egy tavaly novemberi interjúban beszélt a forgatás alatti szörnyűségekről, azóta nyomoztak, most bevitték a férfit.
Azt lehet tudni, hogy az énekesnő szokott festeni, de ettől még nagyon gyanús az egész.
Haftar tábornagy hadserege elfoglalta Szurt kikötővárost, ezzel alapjaiban változott meg a helyzet Líbiában. Még kiélezettebbé vált a versenyfutás, lehet, hogy a törököknek már nem is lesz kit megmenteniük.
Egyre több városban érzik úgy, hogy az egyre kikerülhetetlenebb, digitális reklámok megzavarják az emberek elméjét, ráadásul még adatgyűjtésre is alkalmasak.