Franciaország

Franciaországban 1,5 millió diákot engedtek vissza az iskolákba, egy hét alatt 70 új fertőzést regisztráltak

Az oktatási miniszter szerint nagyjából erre számítottak.

Rényi Pál Dániel
külföld

25 gócpontot találtak Franciaországban a korlátozások fellazítása utáni napokban

Az egészségügyi miniszter szerint eredményes a taktikájuk, amely a tömeges tesztelésen, a fertőzöttek elkülönítésén és a fertőzési láncolatok feltárásán alapul.

Urfi Péter
külföld

Előkerültek a fürdőruhák, indul a koronanyár Európában

Angliától Franciaországon át Görögországig sokan megmártóztak a tengerben, amint lehetőségük volt rá. Maszk, távolságtartás és fertőtlenítés a partokon.

Szurovecz Illés
külföldi

Egy francia sorozatgyilkosság-szakértőről kiderült, hogy sorozathazudozó

Stéphane Bourgoin elismert több súlyos hazugságot, ideértve a képzeletbeli feleségének a meggyilkolását. „Mélységesen és őszintén sajnálom. Szégyellem, amit tettem, ez teljesen nevetséges” – mondta.

Herczeg Márk
bűnügy

Hiába kéri Párizs polgármestere, a francia kormány nem nyitja meg a város közparkjait

A parkok csak a kevésbé járványveszélyes "zöld zónában" lehetnek nyitva, ott is csak külön engedéllyel.

Neuberger Eszter
külföld

Betiltják az alkoholfogyasztást a párizsi rakpartokon

Túl sokan gyűltek össze a kijárási korlátozások feloldását követő napon.

Sarkadi Zsolt
külföld

A franciák úgy döntöttek, a COVID-19 nőnemű főnév

Sokan azt hitték, hogy hímnemű főnévről van szó.

Fődi Kitti
nyelv

Djibril Cissé 38 éves, de ingyen is focizna a francia elsőosztályban

Még négy gólt szeretne lőni, hogy meglegyen a 100.

Sarkadi Zsolt
foci

Franciaországban nyitnak az általános iskolák, és indul a tömeges tesztelés

Két részre osztották az országot, a vörös zónában szigorúbbak a szabályok, máshol jobban lazítanak.

Szurovecz Illés
külföld

Egy francia férfi már december végén koronavírusos lehetett

Ezt állítja egy orvos, aki hónapokra visszamenőleg tesztelte kórházba került emberek mintáit. Hivatalosan csak január 24-én bukkant fel a vírus az országban.

Horváth Bence
külföld

A francia kormány túl korainak tartaná a rendkívüli állapot feloldását

Ezért július 24-ig meghosszabbítanák.

Czinkóczi Sándor
külföld

Állami támogatást kapnak majd a francia bringások

Húszmillió eurós alapot hoz létre a kormány, hogy a korlátozások feloldása után s alacsonyan tarthassák a légszennyezettség szintjét.

Botos Tamás
külföld

75 évvel a megírása után jelenik meg Simone de Beauvoir regénye

A francia írónő és filozófus fiatalkori barátságáról szóló regényét élete során túl személyesnek ítélték meg, most lánya adja ki.

Horváth Bence
irodalom

Piros és zöld zónák alapján jönnek az enyhítések Franciaországban

A zöld zónák nagyobb lazításra várhatnak, míg a piros zónákban nem lesz akkora az enyhítés.

Fődi Kitti
külföld

Portugáliában jön a rendkívüli állapot vége, Franciaország bejelentette az újraindítási tervét

Jönnek a lazítások Európa-szerte.

Herczeg Márk
Egészségügy