Az orosz előretörések közben Európa nem akar tovább Amerikára várni, még a nyugati szárazföldi csapatok bevetése is előjött az Ukrajna megsegítésére összehívott párizsi csúcstalálkozón.
A bírósági iratokban csak Amélie-nek nevezett díszlettervező a tizenötödik, aki bántalmazással és visszaéléssel gyanúsítja a most hetvenöt éves francia színészt.
A tervek szerint Emmanuel Macron elnök is ellátogatott volna a rendezvényre, de lemondták a vitáját.
Mindketten 60 év körüliek voltak.
Ő az első francia elnök, aki ilyet mond.
Egy év börtönbüntetés kapott, de annak felét nem kell börtönben töltenie.
A tűz nem nukleáris területen ütött ki, így annak nem volt hatása a lakosságra vagy a környezetre.
Szerdán francia politikusok okoztak gondot az amerikai elnöknek, csütörtökön németek.
Judith Godrèche tizennégy éves korában, az 1988-as Koldusok forgatásán találkozott az akkor harminckilenc éves rendezővel. Hat évig tartó viszonyukat emberrabláshoz hasonlította.
Az országot sem sikerült eltalálnia.
Az esetet egyelőre nem tekintik terrortámadásnak.
24 éves börtönbüntetését töltötte drogcsempészet, szervezett bűnözés és illegális fegyvertartás miatt, mikor meglépett tavaly Szardínián.
A klímaharc oltárán feláldozott mezőgazdaság, a vidék magára hagyatottságának érzése, egy pocsék év, bezuhanó bevételek, a tiltakozásokra rátelepedő jobboldal: az EP-választások előtt engedni kénytelenek a nemzetközivé vált gazdatüntetéseknek.
A francia elnök gyávának nevezte a támadást, a külügyminiszter azt mondta, Oroszország fizetni fog bűneiért.
Bár jóval több a kérdőjel a Honvédség első önálló művelete körül, mint ahány oszlop mögé Orbán Gáspár megpróbált elbújni, úgy tűnik, ez sem akadálya annak, hogy áprilistól tényleg magyar katonák szolgáljanak Csádban. Közben a magyar-csádi kapcsolatok elkezdtek megtelni minimális tartalommal, de a csádi kaland valódi okait valószínűleg máshol kell keresni.