Néhány diákot pedig egyszerűen csak sötétebbé tettek.
Egyes vegán-vandálok a művérrel való fröcsköléstől sem riadnak vissza.
A következő meccset pedig 2019 májusában, az EP-választáson rendezik.
Még François Hollande-nak sem voltak olyan rossz mutatói, mint most az elnöknek.
A francia populisták vezetője nagyon lelkes lett, hogy a magyar miniszterelnök is Macronban látja a főellenséget.
Szerintük csak felbátorítja a férfiakat, hogy az utcán mutogassák magukat.
A francia elnök azt mondta, nem fog teret engedni nacionalistáknak és olyanoknak, akik támogatják a gyűlöletbeszédet.
Nicolas Hulot azt mondta, az elmúlt egy év alatt nem sikerült megfelelő fejlődést elérnie a környezetvédelmi kérdésekben, és úgy érezte, egyedül maradt, nem tudta felsorakoztatni a kormányt az álláspontja mellett.
5 éve vált el Monica Belluccitól.
A francia Claude Le Roy-t is kitüntetik, őt azért mert a kameruni válogatott szövetségi kapitányként látta játszani Weah-t, és Wenger figyelmébe ajánlotta a csatárt.
Olaszországban akár 300 híd is omlásveszélyes lehet, Franciaország 12000 közúti hídjának harmada szorul javításra, csaknem ezret talán le is kéne zárni.
Helyek, ahová a gyanútlan magyar a külügyre hallgatva majdnem elutazik, de aztán bekapcsolja a Híradót.
Elég jó ötlet.
Volt, aki arra ébredt, hogy már térdig ér a víz a sátrában.
A francia Taxi-filmek főszereplője zárt koponyasérülést szenvedett, és átesett egy sikeres műtéten. 3 éve azt mondta, szívesen felvenné az orosz állampolgárságot.