Valls miniszterelnök a november óta tartó rendkívüli jogrend meghosszabbítását kérte a parlamenttől júliusig.
Bárcsak!
A pár napja elkapott Mohamed Abrini mondta el a hatóságoknak.
Abaaoud azt mondta neki, hogy több tucat ISIS harcos jött vele Európába a menekültek közé rejtőzve.
Amíg nem biztos, hogy az olasz festő készítette a művet, a festmény nem hagyhatja el Franciaország területét.
Ezzel búcsúzott el a legendás svájci kerékpáros.
Juan Carlos Varela szerint ez egy elhibázott és felesleges lépés a franciáktól.
Csak a kapitalizmus végét akarják, amíg ez nem valósul meg, nem engedik, hogy április legyen. Most március 39-én járunk.
Mohamed Abrini két nappal a merényletek előtt Salah Abdeslammal utazott együtt. Ő volt az utolsó kiemelt gyanúsított, akit kerestek a rendőrök.
3750 eurós büntetést kaphatnak a kurvázók, és még a prostituáltak körülményeit bemutató felvilágosító órákra is el kell járniuk.
Európában eddig csak három országban volt érvényes a törvény, ami a prostituáltak helyett a prostitúciót igénybe vevőket sújtja.
A brüsszeli merényletek óta a terrorista nem hajlandó megszólalni a belga nyomozók előtt.
A bukást az államfő, Francois Hollande gyengesége jelének tekintik.
Egy kormányzati honlap szerint több mint 900 olyan no-go zóna van jelenleg Európában, ahol a bevándorlók átvették az uralmat. Elkértük a forrásaikat, aztán az érintett országok nagykövetségeivel együtt lepődtünk meg.
Félelmetes. Még hogy csak Magyarországon készülnének idióta világrekordok! Ez egyenesen Franciaországból jött.