Kiszabadult egy Maliban három éve elrabolt francia fogoly, akinek a társát tavaly ki is végezték.
Párizsban kinyitnák, Budapesten becsuknák a boltokat vasárnap. Ezek nem beszélnek egymással?
Kazahsztánból hazafelé ugrott be tárgyalni Putyinnal.
Victor egy franciamezes, köpenyes, nagyfejű és gyerekek között furcsa arcot vágó, nagyméretű humanoid.
A francia elnök az első nyugati államfő, aki az ebolasújtotta nyugat-afrikai régióba látogat a járvány kitörése óta.
A francia rendőrség egyelőre nem azokat az orosz tengerészeket gyanúsítja, akik már Franciaországban várakoztak a hajó átvételére.
Napi 11,5 órás munkáért 8 órányi bért kaptak, és hetente csak egy pihenőnapjuk volt. Az órabérük 2,22 euró (kb. 680 forint) volt.
A francia belügyminiszter szerint a normandiai Rouenból 2013 augusztusában Szíriába utazott Maxim Hauchard is ott volt, amikor lefejezték Peter Kassig amerikai segélymunkást.
Franciaország megépítette, Oroszország kifizette, Franciaország nem szállítaná, Oroszország ideges, Franciaország töpreng.
A Total vezérigazgatója ellen számos korrupciós vizsgálat indult már. A szankciók ellenére is szívesen üzletelt Moszkvával is.
Az alkoholfogyasztást élvezetesnek bemutató tárgyakat sem lehet majd árulni.