Szerinte ebből lesz csak növekedés. A németek szerint nem.
Ilyesmik derülnek ki Putyin barátjának új önéletrajzi könyvéből. Mármint Gérard Depardieu-éből.
Egyforma hosszú ideig maradhatnának otthon a francia apák és anyák a gyermekeikkel egy új törvénytervezet szerint. Több nőjogi és családvédő szervezet felháborodott a javaslaton.
Egy véres üzenetként a francia kormánynak. Francois Hollande azt mondta, folytatják a harcot a dzsihádisták ellen.
Az illegális bevándorlók egy jobb élet reményében menekültek el otthonról, de Calais-nál megakadtak, mivel onnan nem engedik őket át Nagy-Britanniába. A francia város polgármestere szerint otthonát túszul ejtették.
2017-ben elnökjelölt lehet.
Pénteken volt az első bevetésük Irakban, alig 24 órával azután, hogy bejelentette az elnök, beszállnak a harcba,
Bulizni csak nagyban és szépen, ahogy csillag megy az égen.
De Laurent Fabius külügyminiszter szerint másként kell beavatkozni Szíriában és Irakban.
A britek és a franciák több száz éves ellentétet képesek félretenni, ha a bevándorlók elleni küzdelemről van szó.
Calais-ben annyi illegális bevándorló várja, hátha sikerül valamikor felszöknie egy Nagy-Britannia felé tartó kompra, hogy a városban lassan eluralkodik a káosz.
1,6 milliárd dolláros üzletre mondtak most nemet. A két Mistral hadihajó jelentősen megnövelte volna az orosz flotta erejét.
Egy csecsen férfi vett volna neki jegyet Törökországba, csak oda. A lány állítólag a nagymamájához készült csak, igaz, soha nem éltek rokonaik ott.