Annak ellenére, hogy a franciák január óta sztrájkokkal, tüntetésekkel tiltakoztak ellene.
A hétfői vacsorán szóba került köztük Finnország és Svédország NATO-csatlakozása is, miután Törökország mellett Magyarország az egyedüli, aki még nem ratifikálta a két ország csatlakozási kérelmét.
Szijjártó Péter egy francia atomerőműben konspirál.
150 ezren beszélik az olaszhoz nagyon hasonlító nyelvet.
Az összegből plusz 500 rendőrt fognak foglalkoztatni és egy új franciaországi fogdaközpont is épül.
A párizsi katedrális teteje 2019 áprilisában semmisült meg egy tűzben.
A nyugdíjkorhatár emelése miatt tiltakoznak, ami így is alacsonyabb lenne, mint Magyarországon.
Bírósági felügyelet alá helyezték a világ egyik legjobb játékosát.
Az egykori francia csatár 89 éves volt.
Noël Le Graët 11 év után távozik posztjáról.
Egy 24 éves francia nő szerint a világhírű játékos boulogne-i lakásán durván erőszakoskodott vele.
Vagy harminc zsákban volt a drog Cherbourg mellett.
A gyanúsított 16 éves diákot csütörtökön hallgatja ki a rendőrség.
A spanyoltanárnő épp órát tartott, amikor a diák a terembe lépett, és rátámadt.
Nem tetszett Moszkvának, hogy a francia elnök Oroszország legyőzéséről beszélt.