Több terrortámadásért és külföldiek elrablásáért volt felelős al-Szahravi.
Gérald Marie-t, az Elite modellügynökség egykori európai elnökét 14 nő vádolja zaklatással vagy erőszakkal. De a hatóságok szerint ezek az ügyek már elévültek.
A Wagnertől tervez ezer zsoldost felbérelni a kormány, a franciák azt mondják, hogy akkor azonnal távoznának.
Ezzel teljesült a bolgár származású művész, Christo hatvanéves álma.
A szocialista pártból kiábrándult munkások szavazatát is megpróbálja visszaszerezni.
Mert Le Drian külügyminiszter szerint a tálibok hazudnak.
Közvetlenül a járvány előtt mondott le posztjáról, majd később úgy nyilatkozott, akkor már „tudta, hogy a cunami előttünk áll”.
Bónuszokat is adtak már többször is az elmúlt évben a kórházi dolgozóknak és az ápolóknak.
Az egyetlen túlélő terrorista túl sokat terelt a bíró szerint.
A kormány azt akarja, hogy a szegénység ne legyen oka a nem kívánt terhességnek.
A francia belügyminiszter tiltakozik.
Kilenc hónapig tart majd azoknak a terroristáknak a pere, akik előkészítették a Bataclanban történt vérengzést és az aznap esti további terrortámadásokat. Köztük van Salah Abdeslam is, az egyetlen merénylő, aki túlélte a támadást.
A szenegáli származású labdarúgó 1982-ben térdsérüléssel került kórházba, de a műtét közben az altatóorvos hibázott.
A színész 88 éves volt.
A maszkviselés is kötelező az intézményekben a tanulóknak és a tanároknak.