Olaszországban május, Spanyolországban június óta nem volt ekkora ugrás a napi esetszámban. A franciáknál is fölfelé mennek a számok.
Az új vírusgócok legalább negyede munkahelyeken alakult ki.
Nagy-Britanniában, Franciaországban és Spanyolországban tesztelik a rendszert.
A fegyveresek hat franciát, a helyi idegenvezetőjüket és a sofőrjüket ölték meg.
Már életbe is lépett az új előírás. Türelmi idővel kezdenek, de hamarosan 135 euróra fogják büntetni a szabályszegőket.
Hat embert ejtett túszul, kettőt már elengedett.
„Látom az indulatot az arcukon, a szomorúságot. Ezért vagyok itt” – mondta a francia elnök, miközben a tömeg azt skandálta, hogy „Forradalmat!” és, hogy „a nép a rendszer bukását akarja”.
A magyar országbesorolási rendszerben közben Spanyolország zöldből sárga jelzésűvé változott.
Nem jók a számok.
Lehetséges, hogy az Atalanta ellen sem léphet pályára.
Megsemmisült a székesegyház egyik orgonája és egy festmény.
Lent négy férfi kapta el a 10 és 3 éves gyerekeket.
Magyar cégek szállítják a francia műholdak szigetelését.
Minden elfogadhatatlan, amit a térségben csinálnak – mondta a francia külügyminiszter.
Végül semmilyen eljárás sem indult ellene.