Franciaország

Országszerte tüntetnek a franciák Macron döntése miatt, mert sokak szerint nem vette figyelembe a választás eredményét

Azzal vádolják Macront, hogy nem vette figyelembe a választások eredményét.

Székely Sarolta
külföld

A Telegram olyan funkciókat távolított el, amikkel állítólag sokan visszaéltek

A lépés közel két héttel azután történt, hogy a Telegram vezetőjét, Pavel Durovot letartóztatták Franciaországban.

Herczeg Márk
INTERNET

Az elmúlt 20 év egyik legrosszabb szexuális bűnözőjeként jellemezte a lány az apját, aki a vád szerint elkábította a feleségét, majd idegeneket hívott, hogy megerőszakolják őt

Az álnevet használó nő szerint a pokolba kezdtek süllyedni, amikor kiderültek a történtek.

Székely Sarolta
bűnügy

Pavel Durov szerint a Telegram nem egy anarchikus paradicsom

A Telegram alapítója és vezérigazgatója szabadlábra helyezése óta először szólalt meg.

Diószegi-Horváth Nóra
külföld

Konkoly Zsófia 200 méteres vegyesúszásban is paralimpiai aranyat szerzett

Az úszó Pap Bianka és az asztaliteniszező Pálos Péter pedig egy-egy bronzérmet szerzett.

Herczeg Márk
sport

Ragaszkodott a nyilvános tárgyaláshoz a nő, akit rendszeresen elkábított a férje, majd idegeneket hívott meg, hogy megerőszakolják

Gisèle Pélicot azt mondta, reméli, tanúvallomása segíthet megkímélni más nőket a hasonló megpróbáltatásoktól.

Kaufmann Balázs
külföld

Megvan az új francia miniszterelnök

Michel Barnier fogja vezetni a francia kormányt, aki korábban az EUrópai Unió Brexit-ügyi főtárgyalója volt.

Kaufmann Balázs
külföld

Kivonult a tárgyalásról a lány, akinek az apja a vád szerint egy évtizeden át rendszeresen elkábította az anyját, majd hagyta, hogy idegenek megerőszakolják

Darian sírva omlott össze, és két testvére és ügyvédje, Antoine Camus kísérte ki a tárgyalóteremből, de körülbelül 20 perccel később újra megjelent.

Jelinek Anna
külföld

Legalább 12 menekült meghalt, miután elsüllyedt a csónakjuk a La Manche-csatornán

Két embert még keresnek a mentők.

Molnár Kristóf
külföld

A címvédő Illés Fanni ezüstöt szerzett az SB4-es kategória 100 méteres mellúszó számában a paralimpián

4 századmásodpercen múlt az aranyérem.

Herczeg Márk
sport

Elkezdődött a férj pere, aki egy évtizeden át rendszeresen elkábította a feleségét, majd idegeneket hívott meg, hogy megerőszakolják

Közel százsszor történt meg ez. Az ügy sokkolta Franciaországot, hiszen a főszereplő család a felszínen boldog életet élt, az erőszaktevők pedig igazi átlagemberek voltak, gyakran saját családdal, gyerekkekkel.

Szily László
bűnügy

Örökre megváltozik az Eiffel-torony látványa: a város a játékok után is fenn hagyja az olimpiai ötkarikát

A párizsi polgármester már értesítette a NOB-ot és Macron elnököt is.

Kolozsi Ádám
külföld

Macron többször is találkozhatott Durovval, a francia elnök a Telegramot is szívesen látta volna Párizsban

Továbbra is nagy a homály a Telegram-alapító letartóztatása körül. Durov állítólag megtagadta az orosz konzuli védelmet.

Kolozsi Ádám
külföld

Szerbia francia vadászgépeket vesz, hogy ne csak orosz legyen a légiereje

Vučić az orosz-kínai bevásárlások után most Macronnal barátkozik Belgrádban.

Kolozsi Ádám
külföld

Pavel Durov nem hagyhatja el Franciaországot

Szabadlábra helyezték, de az ügyészség folytatja az ellene indított nyomozást.

Bódog Bálint
külföld