Öt Csillag Mozgalom vezetője szerint ez okozta a migrációs válságot.
Vasárnap hajnal csaptak fel a lángok a népszerű síterepen. A halálos áldozatokon túl 22 sérültje is van a tragédiának, négyük állapota súlyos.
Nem vicc!
A bencés szerzeteseket azzal vádolják, hogy 2000 és 2014 között fizikai és lelki bántalmazást, illetve szexuális visszaélést követtek el.
Franciaország-szerte alig 32 ezer sárgamellényes tüntetett Macron és politikája ellen.
Négyen meghaltak, többen megsérültek.
Így, 100 év elteltével már a helyiek is tudnak örülni ennek.
Közös álláspontjuk lesz az EU-s csúcsokon, összekötik a hadiiparukat és a gazdasági szabályaikat is.
A Mirage-2000D szerdán tűnt el a svájci határnál, egy hóviharban.
Nick Conrad szerint nem kell szó szerint érteni a szöveget.
Sokak szerint a mérés csak arra jó, hogy lehúzzák a szegényeket.
Yann Moix inkább huszonéves ázsiaiakkal randizik.
Éjfél előtt akartak menni egy kört. Reggel hatig rettegtek és dideregtek a magasban.
A mentők szerint minimális volt az esélye a túlélésére, mégis épségben húzták ki.
Az idén bajnokságot, Francia Kupát és Ligakupát nyert, összesen 34 gólt lőtt.