Egy nő azt állítja, Gerald Darmanin még 2009-ben követett el rajta erőszakot.
A rendőrségnek fegyverekkel kellett kivonulnia és körülzárnia a kertet.
A legnagyobb francia szupermarketlánc 70 százalékkal leértékelte a mogyorókrémet, egyes üzletekben zavargásszerű tumultus alakult ki.
Macron a versailles-i kastélyban fogadta a világ legbefolyásosabb techvezetőit.
A mesterszakács 91 éves volt.
A külügyminiszter szerint nevetséges, hogy csak egy vasútvonal köti össze a két országot.
Emmanuel Macron csütörtökön jelentheti be, hogy az angol történelem meghatározó pillanatát megörökítő szőnyeget Nagy-Britanniába szállíthatják.
Saját magát mégsem állíthatta ki.
A Reuters értesülései szerint a német kancellár is csatlakozhat a francia elnökhöz a davosi csúcstalálkozón.
A 82 éves színész a pályája 60. évfordulójának alkalmából borúlátó interjút adott, amiben azt mondta, sajnálkozás nélkül fog meghalni.
A francia kormány is rosszallóan nyilatkozott a színésznő és társai gondolatairól.
A francia énekesnő 70 éves volt.
Az amerikaiak szerint Irán fegyverekre költi a pénzét, és fittyet hány az irániak jogaira. Az oroszok, kínaiak és franciák azon az állásponton voltak, az iráni helyzet Irán belügye.
Macron épp kritizálta a török kormányt, amiért újságírókat és tanárokat börtönöz be, ez volt a válasz.
A francia elnök erős törvényt akar a szándékosan hazudó tartalmakkal szemben.