Ez kb. 138 millió forint.
Szinte napra pontosan ugyanez történt, amikor 20 éve hazatért a világbajnok válogatott, aminek a csapatkapitánya a mostani szövetségi kapitány, Didier Deschamps volt.
Olyan volt a horvát csapat, mint egy tragikus sorsú akciófilmhős: tudja, hogy a vesztébe rohan, viszi a teste, a szíve előre, de nem tudja elkerülni sorsát.
Táncolva és énekelve bizonyították be, hogy ha világ nem is, ők szeretik az edzőjüket.
Deschamps szerint sem játszottak jól, de mentálisan nagyon erősek voltak.
Az idén úgy tűnik a nagy döntőkre jut egy óriási potya.
Tombol a tömeg.
A lefújás utáni pillanatok.
De a horvátok nem adták még fel, és a franciák kapusa is segített nekik egy óriási potyával.
Nem volt benne a meccsben, Mandzukic fejelt a saját kapujába, de Perisic egyenlített.
És Putyinnak is végig kellett néznie, ahogy tüntetnek ellene.
Felőrölték az első félidőben kifejezetten jól játszó horvátokat.
A hétvégén a Bánkitó Fesztiválon lépnek fel az arab techno mesterei, azaz az Acid Arab. Nem tetszik nekik, hogy a techno müezzinjeinek hívják őket, de szeretnék mindenkihez közelebb hozni az észak-afrikai és közel-keleti dallamokat.
A brüsszeli és a párizsi metrótársaságok fogadtak egymással a meccs eredményére. A brüsszeliek vesztettek, de állták a szavukat.
A francia válogatott 19 éves csatára 2 perc alatt csinált magából totális idiótát.