A Rebecca Burger halálában talán közrejátszó szifont 2013-ban kivonták a forgalomból a meghibásodások miatt.
Mosolyogtak, kezet fogtak, a csehek igazán bizakodók.
Az új elnöknek Francois Bayrou pártja nélkül is meglesz a többsége.
Belga politikusok támadják az Európai Bizottságot, nemzetük gazdag gasztronómiai hagyományát látják fenyegetve.
Ismét egymásnak estek a francia szélsőjobbos dinasztia tagjai.
A sofőrnél fegyver volt, de elájult a balesetben, és súlyosan megsérült. Más sérült nincs.
Az állat szarva átszúrta Ivan Fandino tüdejét.
A friss elnök pártszövetsége 355 nemzetgyűlési helyet szerezhet az 577-ből. Le Pen mindössze 8-at.
A jogosultak 18 százaléka sem adta le a szavazatát délelőtt, ez még az előző fordulón mért részvételnél is rosszabb szám.
A kozervatív Nathalie Kosciusko-Morizet Párizsban kampányolt, amikor egy férfi szórólapokat dobott volna az arcába.
A francia elnök célja, hogy a legtehetségesebb kutatókat az országba csábítsa. Csomó pénzt szánnak erre.
Mentőkutyák segítségével találták meg őket, megúszták a kalandot.
Két éve a britek tettek gesztust a párizsi terror után, most a franciák tisztelegtek Manchester és London áldozatai előtt.
Macronnal együtt a tárgyalások mielőbbi elkezdését sürgették, aztán elmentek meccset nézni.
A hagyományos jobb- és baloldali pártok eltűnnek, a globalista és az antiglobalista erők kerülnek szembe egymással.