A szavazatok egyharmadával nyert kétharmadot Macron vadiúj pártja.
Az új francia elnök kényelmes többséget szerezhet a Nemzetgyűlésben.
Pedig a 40 éves Farad I. azt kiabálta: „Ezt Szíriáért!”, és a támadás után szemtanúk szerint az ISIS által kikiáltott kalifátus katonájának nevezte magát.
A külföldről beérkezett szavazatok és az előrejelzések alapján simán meglesz a többség az En Marche-nak a parlamentben.
A támadó mellkasán sérült, a párizsi rendőrség lezárta a katedrális környékét.
Saint Pierre la Merben már a kétszázat is meghaladta a halálos áldozatok száma.
A francia elnök golfkocsival vitte orosz kollégáját, akit hosszú idő óta először fogadott nyugat-európai ország.
A diszkrimináció miatt vádat is emelne a szervezők ellen.
Macron aggodalommal fogadta a hír.
Egyelőre csak a távoktatásban tanuló diákok megfigyelése indul meg. Az AI arra is javaslatot tesz majd, hogy lenne érdemes beosztani a diákoknak az idejűket.
Közzétették az új francia kormány névsorát.
A tervet a francia parlamenti választások után, júliusban zárhatják le – jelentette be Angela Merkel és Emmanuel Macron.
Emmanuel Macron Franciaország önbizalmának visszaszerzését tartja legfőbb feladatának.
Térségbeli szövetségeseiket szerették volna megnyugtatni a növekvő kínai befolyással szemben, nem volt túl sikeres.
Cédric Villani új szereplőként érkezik a politikába. Macron mozgalmában a jelöltek fele nő, döntő többségük pedig a civil társadalomból érkezik.